Rárepültek a cégek az elektromosautó-támogatásra
Közel 800 vállalkozás és mintegy 700 magánszemély pályázott környezetkímélő elektromosautó-vásárlási támogatásra. A nagy érdeklődés miatt a kormány 882 millió forinttal megemeli az eredeti keretösszeget.
A többletforrásnak köszönhetően az innovációs tárca több mint 230 elektromos jármű vásárlását segíti - ezzel több mint 2000 elektromos jármű beszerzése történhet meg.
A környezetkímélő járművek beszerzése iránt az egyéni vásárlók mellett komoly érdeklődést mutattak a vállalkozások is: 662 magánszemély pályázott a támogatásra, emellett 738 vállalkozás, köztük 294 taxis vagy személygépkocsis személyszállítást végző cég nyújtott be pályázatot elektromos autó vásárlására.
A pályázó gazdasági társaságok főként az informatikai, értékesítési és kereskedelemi szektorokból kerültek ki, de előfordultak köztük mérnöki vagy ügyvédi irodák is. Az érdeklődés a taxisok részéről volt a legintenzívebb, a pályázataikban igényelt támogatások összege ugyanis meghaladta a számukra elkülönített 2 milliárd forintos keretet.
A pályázat keretében 348 vállalkozás pályázott elektromos robogó beszerzésére.
A tárcavezető felhívta a figyelmet arra, hogy az elektromos járművek beszerzésére kiírt pályázat a kormány Klíma- és Természetvédelmi Akciótervének fontos eleme, amelynek célja, hogy minél szélesebb körben segítse elő a közlekedés zöldítését és az alacsonyabb árkategóriájú elektromos autók elterjedését.
A 2020. május 30-án meghirdetett kiírás keretében a pályázatokat 2020. június 15-től lehetett benyújtani. A beérkezett pályázatok összértéke kevesebb mint egy nap alatt elérte a teljes keretösszeget. A feldolgozás folyamatos, eddig 1558 pályázatról született döntés, ezek támogatói okiratait már ki is adták.
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
A megnövekedett költési kedv ellenére hozzávetőlegesen 5 milliárd forintnyi "alvó pénz" ragadt benn a SZÉP-kártya tulajdonosoknál. A kártyákon... Teljes cikk
Három nagy szereplő határozza meg az egészségpénztárak piacát. A tavalyi évben mind taglétszámban, mind vagyonban nőtt a piac. Kik a nagy... Teljes cikk
Már 2022-ben látszott, hogy a 2019 óta tartó juttatási keret csökkenésének trendje megfordult. Az éves keretösszeg 2024-re is további növekedést... Teljes cikk
- MFB: már lehet pályázni a kamatmentes, uniós forrású beruházási hitelre 1 hete
- Nagyobb cégeket is kkv-nak lehet majd nevezni? - így bővítenék a magyar vállalkozások támogatási lehetőségeit 2 hete
- Új kihívások előtt a munkavédelem 2024-ben - támogatási programot is indítanak 2 hete
- Neumann János Program: a cél, hogy a 100 legjobb egyetem között legyen egy magyar is 2 hete
- "Digitális jogosítvány" nélkül nagyot fog ütni a "digitális üvegplafon" 2 hete
- Már lehet pályázni a Sokszínű és Méltányos Munkahely elismerésre 2 hete
- Elindult a tartós álláskeresők elhelyezkedését segítő program 3 hete
- Erre figyelmeztetik a szakértők az üzemanyagkártyát használó vállalkozásokat 3 hete
- A tartós álláskeresők elhelyezkedését segítő inkubátor program indul 3 hete
- Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult 3 hete
- Elon Musk elküldené minden tizedik alkalmazottját a Teslától 4 hete