kapubanner for mobile
Megjelent: 8 éve

Pénzt adnak, ha odamész dolgozni és azért is, ha ott is maradsz - a munkaerőhiány következő lépcsőfoka

Rendkívüli nehézségeket okoz a fejvadászoknak, hogy megtalálják azt a több mint 1000 új munkavállalót, aki jövő januártól dolgozni tudna a Gyöngyöshalászon induló Apollo Tyres gumigyárban. A térség más gyáraiból való átcsábításért, illetve beajánlásért hűség- és fejpénzt is kaphatnak a munkavállalók - adja hírül a népszabadság.

images

images

A cikk szerint a salgótarjáni mérnökök és szakképzett technikusok zömét már alkalmazza a hatvani Bosch gépjármű-elektronikai gyára, amely ráadásul a hírek szerint épp most tervezi egy hatszáz embert foglalkoztató logisztikai bázis kiépítését is. A többi között kormányrendszereket gyártó ThyssenKrupp pedig Jászfényszaruban létesít új üzemcsarnokot.

A borsodi városokból jellemzően már évekkel ezelőtt elindultak a mérnökök Nyugatra vagy az ország nyugati felébe.

A cégek a munkaerőhiányt úgy orvosolhatják, ha vagy béreket emelnek, vagy külföldről hoznak tömegével olcsóbb munkaerőt - mondta a lapnak Konfár Zoltán, a hatvani Bosch gépbeállítója, a Multinacionális Cégek Dolgozóinak Szakszervezete alelnöke.

Rendkívüli nehézségeket okoz tehát a jövő év elején induló gumiabroncs gyárba megtalálni a több mint ezer új munkavállalót, így már olyan megoldások terjednek, hogy azok, akik a Boscht hagyták ott az Apollo Tyres kedvéért, fejenként százezer forintot kaptak ösztönzésül (ún. "aláírási pénz").

Az újonnan felvett mérnököknek általában egy évig havi 10-20 ezer forintos hűségpénzt fizet pluszban a munkaerő-kölcsönző minden, a cégnél töltött hónap után. Ha pedig valaki beajánlja egy ismerősét valamilyen pozícióra, és az betölti az állást, az ajánló fejpénzt kap.

Népszabadság
  • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Aranyat érhet egy nyerő szakma

Győrfi Pál az egészségügybe csábított, pékek, cukrászok, szakácsok ételekkel csalogattak, miközben több tucat szakmában - testközelből... Teljes cikk

Minden váltáson gondolkodó munkavállaló potenciális jelölt

Kutatások szerint a munkavállalók közel egyharmada megfontolná a munkahelyváltást egy jó ajánlat miatt. Többszázezer betöltetlen pozíció jelzi,... Teljes cikk

Új kölcsönzési üzletágvezető a Prohumannál

Februártól munkaerőkölcsönzési üzletágvezetőként folytatja munkáját a Prohuman csapatában Izsó Balázs. Teljes cikk