Pál, KATA, Péter, jó reggelt! Avagy a foglalkoztatás 22-es csapdájába esve

KATA rendkívül vonzó, de egyben igen csalafinta üzlettársa (volt…) az egyéni vállalkozóknak, ráadásul távolról sem (volt…) olyan hűséges, mint amilyennek első blikkre tűnt. De sajna nagyon sokan hittek KATA szép szavának és a figyelmeztető jeleket figyelmen kívül hagyva vetették bele magukat a biztonságosnak és tartósnak vélt párkapcsolatba KATÁval.
Pedig a Pénzügyminisztérium (nem a munkaügy!) már 2020 elején nagyon komolyan elkezdte piszkálgatni a katásokat, mert azt észlelték, hogy az azt megelőző másfél évben regisztrált katások több mint 40 %-a – egyes szektorokban több mint fele – munkavállaló volt a katás foglalkoztatásukat megelőzően. Továbbá beszédes az a felismerésük is, szerintük, hogy a néhány cégnek számlázó katások száma az elmúlt időszakban másfélszer gyorsabban növekedett, mint a közvetlen lakosságnak értékesítő katás szolgáltatóké. Mindezek után persze, egyáltalán nem meglepő Orbán Viktor miniszterelnök a kata megváltoztatásával kapcsolatban adott nyilatkozata.

"Jó döntésnek tartom és szükségesnek. 2012-ben azok között voltam, akik kigondolták a katát. Régen ezeket a vállalatokat maszekoknak hívták, számukra egy kedvező adóformát kívántunk létrehozni. Aztán a cégek rájöttek, hogy az alkalmazottaik menjenek át katába. Így aztán felszaladt a katások száma 450 ezerre, közülük viszont nagyjából 300 ezren fiktíven számláznak, valójában alkalmazottak. Az nem fog menni, hogy 450 ezer ember nem fizet be a nyugdíjkasszába annyit, amennyit kellene. Elbír az ország 100-150 ezer katást, de 450 ezret nem. A kata-kiskapukat bezártuk, nem fogjuk újranyitni" (Infostart, 2022. július 15.)

Ebből egyértelműen kitűnik, hogy a vonatkozó törvény módosításának kormányzati szándéka mögött elsősorban a munkaadói és munkavállalói egyetértésen alapuló, „adóoptimalizáló” szándékú munkavégzésre irányuló megegyezés lehetőségének kizárása, egzaktabbul és az érem másik oldaláról fogalmazva, a foglalkoztatásból befolyó állami bevételek növelése áll (noha a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara – amelynek az elnöke Parragh László, ugyebár… – 2022. májusában is „csak” 20-30%-ra becsülte a katás adózású foglalkoztatással visszaélő, azaz az indokoltnál alacsonyabb járulék- és adóbefizető egyéni vállalkozók arányát). Vagyis a foglalkoztatás maga, a munkavégzés formája, annak rugalmassága, a mai változó világhoz történő alkalmazható(bb)sága teljesen másodlagos, ha egyáltalán szempont volt a kata megváltoztatásával, illetve más adózási rendszerre történő átállíttatásával kapcsolatos, elképesztően gyors, szinte már-már pánikszerű kata-döntés meghozatalakor.
Pedig!
A technológia fejlődésével, valamint az egyre sűrűbben, de megjósolhatóan, sőt trendszerűen beköszönő globális gazdasági válságokat okozó krízisekkel (h1n1, amerikai jelzáloghitel-bumm, Covid-19, orosz-ukrán fegyveres konfliktus, stb.) egy új jelenség ütötte fel a fejét a munkaerőpiacon, az úgynevezett gig economy (magyarul leginkább „hakni” vagy „platform” gazdaság), ahová eleinte azokat a szellemi szabadúszókat (freelancerek) és a közösségi gazdaság – sharing economy – szolgáltatóit sorolták, akik/amelyek legfőbb jellemzője, hogy a teljes üzletvitelük gyakorlatilag a digitális térben működik, a rendelés, az értékesítés, a fizetés, a szolgáltatás-értékelés, sőt maga a foglalkoztatás is főként applikációkon keresztül valósul meg. A gig economy talán legismertebb képviselője – legalábbis Magyarországon, az Uber (volt…).
Az Uber és a többi gig economy vállalkozás (vannak azért jónéhányan: Airbnb, TaskRabbit, Oszkár, BlaBlaCar, Park Circa, ThredUp, Gearcommons, Instacar, Zopa, Prosper, stb.) üzleti modellje szerint, online platformokon keresztül, minimális, pár kattintásból álló bürokráciával, általában rövid távú, de jól fizető alkalmi munkákra keresnek és foglalkoztatnak teljesen különböző hátterű, képzettségű, tapasztalattal rendelkező munkavállalókat, legyen az egy bevásárlás, kutyasétáltatás, lakáskiadás, futárkodás vagy egy fizetett út a reptértől hazáig. Azonban a gig economy rohamos előretörése a munkaerőpiaci állóvizet is alaposan felkavarta (a Brookings Intézet jelentése szerint a platform gazdaságban ügyködő vállalatok száma 69%-kal nőtt 2010 és 2014 között), és sokak számára a platform gazdaságban, illetve az annak farvízén kiterebélyesedő egyéb szolgáltatásokban történő munkavállalás vált a fő bevételi forrássá, azaz határozatlan idejű, rész- vagy teljes munkaidős munkavégzéssé – így előtérbe kerültek az ilyesfajta foglalkoztatás munka- és személyügyi problémái, hiányosságai, rendezetlenségei is.

A legfőbb és legmegosztóbb kérdés, hogy az érintett vállalkozások atipikus foglalkoztatottjai, illetve maga az önfoglalkoztatás vajon a munka törvénykönyvének (Mt.) értelmezése szerinti munkavállalásnak számít-e, azaz a tipikus munkavállalókéval megegyező járulék- és adókötelezettségek terhelik-e, és/vagy jogosultak-e például minimálbérre, vagy épp fizetett szabadságra, felmondási időre, végkielégítésre, és persze társadalombiztosításra. Hiszen ezek a „hakni” munkások bár maguk is keményen dolgoznak (szolgáltatást nyújtanak), de munkaerő-piaci értelemben nem rendes munkavállalóként, hanem egy merőben új, atipikus, kvázi innovatív foglalkoztatási formában, mikrovállalkozóként – vagy ahogy Orbán Viktor a katás nyilatkozatában fogalmazott, kvázi „maszekként” – végzik a tevékenységüket. Mindezt azonban úgy, hogy
adókedvezményeket kapnak (a tipikus munkavállalásnál magasabb havi nettó jövedelemre tesznek szert);
fix – a bevételüktől független – a járulékbefizetési kötelezettségük (egyszerű, kiszámítható, tervezhető és nem utolsó sorban „könyvelőmentes” a működésük); lazábban foglalkoztathatják önmagukat (munkaszerződés, munkakörileírás, stb. nem kell a tevékenységük ellátásához).

Azonban arról sem lenne szabad elfeledkezni, hogy az önfoglalkoztatók – beleértve a katások zömét is – a fentiekért cserébe

- feladják a munkatörvénykönyve alá tartozás,
- az állandó munka(hely);
- az érdekképviseleti képviselet (üzemi tanács, szakszervezet);
- a meghatározott munkarend;
- a fizetett betegszabadság;
- a magas(abb) nyugdíj;
- a felmondási idő, és adott esetben felmondási védettség;
- a végkielégítés;
- a havi, rendszeres, legkésőbb tizedikei fizetés megnyugtató biztonságát!

Szóval, szó sincs egyoldalú előnyökért végrehajtott, általános és tömeges adóelkerülési-járulékcsökkentési taktikázásról (noha ügyeskedők persze, minden foglalkoztatási és adózási környezetben vannak…), és bár a foglalkoztatási helyzet egyáltalán nem egyértelmű, megítélése szakértőről szakértőre, törvényalkotóról törvényalkotóra, vállalatról vállalatra, munkavállalóról munkavállalóra változik, egyetlen dolog az, amiről biztosan szó van, hogy az atipikus – az Mt. által nem megfelelően és/vagy teljeskörűen szabályozott – munkavégzés jelen van, sőt folyamatosan teret nyer Magyarországon is, így a rendszer átfogó és integrált szabályozása sem várathat sokáig magára. De az is biztos, hogy a megoldást – jelen esetben a törvényi szabályozást – nem lehet majd beszuszakolni a meglévő avítt törvényi környezetbe (pedig, ahogy a kata változtatás, és korábban az Uber esete is azt mutatja, ezt próbálja elérni a pénzügypolitika, a foglakoztatáspolitika mély hallgatása mellett…) és visszaterelni a dolgozókat a mai, de még az első ipari forradalom teremtette, gyári munkavégzés fémjelezte, jelenlét- és munkarend alapú, rendkívül kötött (rugalmatlan) foglalkoztatásba.
Előbb-utóbb azonban, kénytelen lesz a jelen munkajogi gondolkodás is kilépni a saját maga szabta korlátok közül és szembe menve vagy épp konszenzusra jutva a pénzügyi elvárásokkal a merőben új, a technológiai fejlődéssel és az állandósuló munkaerő-piaci változásokkal lépést tartani képes szabályozási rendszert, illetve környezetet teremtve kezelni ezt az egyre nyomasztóbb munkajogi nem-megfelelőséget, és nem ellehetetleníteni azokat az egyre-többen-lévőket, akik kilógnak a megszokott (munka)rendből. Hiszen „azokat” is, akik nem találnak vagy nem akarnak találni  tipikus állást, mert

- a képzettségük-végzettségű-tapasztalatuk sehova máshova nem elég jó;
- menekülnek a lélekölő (5+2-es) irodai munkavégzés elől;
- belefáradtak a futószalag melletti (8 órás három műszakos; vagy 12 órás két műszakos) brutálmonoton robotba;
- olyan tevékenységet folytatnak, amely nincs munkaállomáshoz vagy kötött időrendhez, de mégcsak egyetelen munkáltatóhoz, megbízóhoz (legyen az magánszemély vagy cég) sem kötve;
- a saját időbeosztásuknak, lehetőségeiknek, esetleg kedvtelésüknek megfelelő tevékenységet szeretnének végezni;
- a munkával töltött értékteremtésük, és nem a munkahelyen töltött idejük alapján kívánnak elismerésre (anyagilag kompenzálásra) kerülni;
és vállalják az önfoglalkoztatásukból adódó magasabb munkaerő-piaci kockázatot célszerű őket is hagyni „dolgozni” és – a kockázatvállalásukat, és az állami bevételek növelését célzó kormányzati elvárásokat is figyelembe vevő nagyságú – járulékot fizetni. Mert, ahogy azt a 2020-as AGER jelentés is megfogalmazta, a magyarok majd’ fele (49%) szívesen indítana vállalkozást, és picit többen (51%) gondolják úgy, hogy képesek is lennének ezt megtenni. Ráadásul az önálló vállalkozás indításának legfontosabb motivációja honfitársaink esetén még csak véletlenül sem a járulékfizetés megúszása, hanem hogy saját magunk főnökei lehessenek (75%), illetve azzal foglalkozhassanak, amit leginkább szeretnek (69%).

De ha ez nem megy itthon, akkor menni fog külföldre!

Papp Tamás István