kapubanner for mobile
Megjelent: 9 éve

Ön tud koncentrálni a munkájára?

Sokaknak már a hagyományos, kis létszámú szobákban is nehéz volt a munkájukra koncentrálni. Az egy légterű irodákban pedig még lassabb lehet a haladás és gyorsabb a kifáradás. Kérdés, hogy a külső körülmények megváltoztatásán kívül mit lehet tenni.

Kiváló koncentrálás - egy zajszigetelő szoba

A remekül koncentráló ember az adott feladatra, cselekvésre összpontosítja a figyelmét, miközben nagyon ébernek érzi magát. Megszűnik a külvilág, csak ő és figyelme tárgya van jelen. Szinte pillanatok alatt bezárkózik egy külső és belső zajt is kizáró szobába. Ha szólnak hozzá, meg sem hallja, csak valami távoli és érdektelen hangként érzékeli. Szinte nem lát mást, mint akire/amire figyel. Nem gondolkozik semmi máson, ami elterelheti, kizökkentheti. Átmenetileg kilép ebből az állapotból, ha szükséges, és ugyanolyan könnyen vissza is megy, becsukva az ajtót maga mögött.

Nagy kincs ez a munkában is. Tempósan lehet haladni, így sokkal gyorsabban - és sokszor pontosabban - elvégezhető egy adott feladat.

Miért lehetünk dekoncentráltak a munkahelyen?

Számos okból.

Majd leesünk a székről az álmosságtól, mert egész éjjel sírt a gyerek. Mindegy, hol vagyunk, az éberségünk veszélyesen közelít a nullához. Az egy légterű iroda akár még segíthet is, hogy ébren maradjunk, még ha koncentráltan dolgozni nem is tudunk. De ha ingerültek vagyunk, akkor bosszantó minden és mindenki.

Végtelenül unjuk az adott feladatot, témát, munkát vagy embert. Nem is törekszünk igazán a figyelmünk ráirányítására. Keressük a menekülés útját. Valamit, amire jó érzés odafigyelni. Ez lehet egy érdekes ember felbukkanása, egy jó csevegés lehetősége, álmodozás vagy akár egy új post a facebookon. Az egyterű iroda még jól is jön, mert mindig történik valami szórakoztató, vagy tökéletes kifogás ahhoz, miért nem haladunk.

Érzelmileg máshol vagyunk. Nyomasztó, örömteli vagy akár haragot okozó események körül járnak a gondolataink. Bár éberek vagyunk, de - akár igyekszünk, akár nem - a figyelmünket más köti le. A velünk egy légtérben zajló eseményeket is ennek fényében észleljük bosszantónak, viccesnek vagy akár lényegtelennek.

Fáradtak vagyunk, ami miatt nehéz az összpontosítás, és éberségünk is ingadozik. Vonszolódva haladunk a munkánkkal, miközben szeretnénk mielőbb végezni, hogy inkább pihenhessünk. A lassúság egyre távolabbra tolja a befejezést. A külső zaj csak még jobban lassít.

Van valami, ami vonzóbb vagy fontosabb, mint amire szükséges lenne figyelnünk. Talán egy izgalmas történés vagy beszélgetés, amiből nem tudunk kimaradni. De lehet egy jelentőségteljes összenézés igénye is az egyik kollégánkkal, hogy tessék, már megint milyen hangosan telefonál valaki. Ilyenkor nem is a hangerő, hanem gyakran a vonzó összetartozás vagy ítélkezés élménye mozdít ki a figyelemből.

És van, akinél mindezek nem állnak fenn, csak nehezen összpontosítja a figyelmét, könnyen elkalandoznak a gondolatai. Mindegy, hogy egyedül tanult-e egy szobában, vagy sokakkal ül egy irodában.

Mit érdemes fejleszteni a koncentráció erősítése érdekében?

Mindenkinek volt már olyan élménye, amikor kiválóan koncentrált. A kedvenc focicsapat meccse, izgalmas könyvbe feledkezés, féltékenység, régóta várt randevú vagy felcsigázó kérdés. Sokféle helyzet lehet ilyen, amikor se látunk, se hallunk, csak éberen figyelünk. Tehát a képesség bennünk van, de meg kell tanulni irányítani.

Ugyanakkor fontos tudni, hogy a legjobban összpontosító embernek sem megy mindig a koncentrálás. Nemcsak erős negatív vagy pozitív érzelmek zökkenthetnek ki, hanem az észrevétlenül kialakuló elfáradás vagy kiégés is.

Három fontos iránya van a fejlesztésnek.

  • Az első az érzelmi önkontroll, az érzelmek szabályozásának az erősítése. Legyen ez egy vonzó lehetőség - facebook, érdekes téma, mások jóízű leszólása - elengedése, félelmek és indulatok átalakítása vagy saját kedv létrehozása egy kevéssé izgalmas feladathoz.
  • A második a figyelemösszpontosítás erősítése, a zajszigetelt szoba akaratlagos létrehozása, ami például az autogén tréning megtanulásának vonzó "mellékhatása".
  • A harmadik, hogy minél tudatosabbak legyünk a saját kipihentségünk biztosításában. Ebben a stressz-szint csökkentése és a feltöltődés játssza a legnagyobb szerepet.

    Mindezek fejlesztése ellenére is maradhatnak olyan dolgok, amik zavarhatnak minket a koncentrálásban. Túl hangos beszéd, állandó kérdezés vagy pont a szemünkbe tűző napfény. Fontos, hogy meg tudjuk mondani a változtatási igényeinket kollégainknak, és megteremtsük azokat a külső feltételeket, amelyek szükségesek.

    Dr. Marik Ágnes
    pszichiáter, tréner és coach
    www.selfmapping.com
    • 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.10.02Tréning Kerekasztal Konferencia 2024. A 2024-es, őszi Tréning Kerekasztal Konferenciánk célja, hogy a résztvevők sokféle megközelítést kapjanak arról, a technológia hogyan épülhet be a tréningek világába.info button Részletek ticket button Jegyek
    További cikkek
    Forró téma a dolgozók mentális egészségmegőrzése: tippek

    A járványhelyzet óta jelentősen emelkedett a dolgozókra nehezedő nyomás és stressz, amire a munkáltatóknak is reagálniuk kell, mert a mentális... Teljes cikk

    Mire vágynak a dolgozó anyák?

    Mindenekelőtt figyelni kell a nőkre és meg kell hallgatni őket. Ez a hozzáállás inspirálta a Mars nemzetközi #HearToBeHeard kutatását, amely 2021... Teljes cikk

    Íme néhány meglepő trend a munkahelyi étkezéssel kapcsolatban

    A magyarok többsége tisztában van vele, hogy a napközbeni étkezés jelentősen javíthatja vagy épp ronthatja munkahelyi teljesítményünket, a... Teljes cikk