Ők kapták idén a Rátz Tanár Úr Életműdíjat
Idén 21. alkalommal adták át a több magyar tudós tudományos karrierjét is elindító, Rátz László tanár úrról elnevezett életműdíjat. Az elismerést nyolcan vehették át a Magyar Tudományos Akadémián.
Az Ericsson Magyarország, a Graphisoft és a Richter Gedeon Nyrt. által alapított díj célja, hogy elismerje a természettudományos oktatás területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó pedagógusok munkáját, és egyben felhívja a figyelmet a természettudományos oktatás fontosságára. A Rátz Tanár Úr Életműdíjat az ország bármely iskolájában tanító vagy korábban ott tevékenykedő pedagógus megkaphatja.
A kitüntetést a vállalatok által létrehozott alapítvány kuratóriuma ítéli oda minden évben, összesen 12 millió forint értékben.
Alapítása óta összesen 160 olyan, 5-12. évfolyamos diákoknak matematikát, fizikát, biológiát vagy kémiát tanító tanár kapta meg az életműdíjat, akik maradandót alkottak tantárgyaik népszerűsítésében és a tehetséggondozás területén. A fejenként 1,5 millió forinttal járó elismerésre - amelyet minden évben a fenti szakterületről két-két pedagógus kap meg - kollégáik, magánszemélyek, illetve szakmai és társadalmi szervezetek jelölhetik a tanárokat, a nyertesek személyéről pedig a három alapító vállalat által létrehozott Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért kuratóriuma dönt.
Idén elismerésben részesült
Csahóczi Erzsébet, az ELTE Gyertyánffy István Gyakorló Általános Iskola tanára,
Kovács István, a Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola tanára,
Vankó Péter, a BME Fizikai Tanszékének tanára,
Pápai Gyuláné és Pápai Gyula, a fertődi Babos József Általános Iskola és a Soproni Szakképzési Centrum tanára,
Fodor Erika, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium tanára, valamint
Sarka Lajos, a Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium tanára,
Molnár Katalin, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium tanára, valamint
Horváth Zsolt, a Gödöllői Református Líceum Gimnázium tanára.
"A mi feladatunk az, hogy megmutassuk és elismerjük azokat a természettudományos tárgyakat oktató pedagógusokat, akik hivatástudatukkal generációk jövőjére vannak pozitív hatással. Szeretnénk egyúttal példát mutatni a gazdasági szereplőknek is, hogy lehetőségeikhez mérten támogassák az oktatást, hiszen az igazi befektetés a magyar gazdaság számára a tudásban rejlik, a tudás átadásának kulcsa pedig a pedagógusainkban" - mondta Kroó Norbert, professzor, akadémikus, az Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért kuratóriumának elnöke.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A vállalkozások öt kategóriában pályázhatnak a díjra. Teljes cikk
Az EU Sokszínűségi Hónap minden májusban a méltányos munkakörnyezet megteremtését hivatott előmozdítani egy minél inkább egyenlő esélyeken... Teljes cikk
340 milliárd forintnyi pályázat indul csütörtökön az egyetemek számára tudományos és innovációs parkok létrehozására - jelentette be Hankó... Teljes cikk
- Leendő pedagógusoknak indult álláslehetőségeket bemutató rendezvénysorozat 5 napja
- 579 ezer notebookot kapnak a diákok és pedagógusok jövő decemberig 6 napja
- Keddtől lehet pályázni Az Év felelős foglalkoztatója pályázatra 7 napja
- Minden második európai pedagógust veszélyeztet a stressz, ami a fizikai és mentális egészségükre is hatással van 2 hete
- "Hősök adója", avagy miért lehet jobban kihasználni a segítő szakmák munkavállalóit? 2 hete
- Pályázat indul az egyetemeknek tudományos és innovációs parkok létrehozására 2 hete
- MFB: már lehet pályázni a kamatmentes, uniós forrású beruházási hitelre 3 hete
- Neumann János Program: a cél, hogy a 100 legjobb egyetem között legyen egy magyar is 3 hete
- Már lehet pályázni a Sokszínű és Méltányos Munkahely elismerésre 3 hete
- Utcára vonultak a pedagógusok Brüsszelben 4 hete
- Magyarország kiemelkedő üzletembereit díjazza az EY 1 hónapja