Nyugdíjbiztosítás: közel 4 milliót bukhat, aki nem él az állami támogatás lehetőségével
Az elmúlt 5 évben jellemzően a nyugdíjbiztosítással rendelkezők 80-88 százaléka igényelt adóvisszatérítést megtakarítására, 12-20 százalék viszont nem élt az állami támogatás lehetőségével - hívta fel a figyelmet a Bankmonitor.hu pénzügyi tanácsadó cég NAV és a Magyar Biztosítók Szövetsége adatai alapján.
Kimutatták, hogy 2020-ban 72 000 ember nem igényelt adóvisszatérítést nyugdíjmegtakarítása után. Feltételezve, hogy az átlagos megtakarításuk megegyezett a visszatérítést igénylőkével, elmondható, hogy fejenként mintegy 49 000 forinttól, azaz együttesen 3,5 milliárd forint állami támogatástól estek el.
Kiszámolták, az adóvisszatérítés ki nem használása a megtakarítás teljes futamideje alatt jelentős veszteséget eredményezhet. Ha például valaki 40 éves korában kezdte a nyugdíjmegtakarítást, és havi 20 000 forintot fizetett be, amelyet évente 3 százalékkal növelt, akkor 65 éves koráig 8,75 millió forintot tett félre a számlájára.
Évtizedek során így összesen 1,75 millió forintnyi szja-visszatérítést kapott, amely a hozamokkal együtt 3,7 millió forintra növekedhet, mire nyugdíjba vonul. Aki jogosult lenne az adóvisszatérítésre, de nem használja ki, ezt a pénzösszeget veszíti el, ennek következtében a nyugdíjas éveire felhalmozott megtakarítása 22,4 millió forint helyett 18,6 millió forint lesz.
A nyugdíjbiztosítással rendelkező ügyfelek között vannak olyanok, akik nem fizetnek személyi jövedelemadót, ilyen például a katás vállalkozók, vagy a négygyermekes anyák csoportja. Esetükben az adóvisszatérítés ki nem használása nem mulasztás, hanem jogosulatlanság - hívja fel a figyelmet a Bankmonitor.
Ugyanakkor sokan vannak, akik egyszerűen elmulasztják a támogatás érvényesítését. Ennek oka lehet, hogy nem kellő körültekintéssel töltik ki az adóbevallásukat, és megfeledkeznek az adóvisszatérítési igényük jelzéséről.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Dr. Farkas András nyugdíjszakértő szerint különösen időszerű a kérdés, miért van szüksége mindenképp egy átfogó reformra a magyar... Teljes cikk
A szakértő szerint a kényelmes, modern nyugdíjas évekhez a megoldás a fiatalabb életkorban kezdődő erőteljes befektetés és a 65 éves koron túli... Teljes cikk
- Nyugdíjmatek: egymillióval kevesebb adófizetővel nem lehet majd biztosítani 200 ezerrel több nyugdíjas ellátmányát 3 hete
- Foglalkoztatottság, nyugdíj, keresetek - jobban teljesítünk, mint 20 éve? 3 hete
- Varga Mihály: az év eleji 6 százalékos emelés a nyugdíjak reálértékében is növekedést jelent 3 hete
- A nyugdíjak és a keresetek értékalakulása 3 hete
- Az öregségi nyugdíj egy főre jutó átlagos összege teljes ellátás szerint járásonként 3 hete
- A nyugdíjban és egyéb ellátásban részesülők megoszlása az ellátás típusa szerint - grafikon 4 hete
- A külföldre folyósított ellátásokban részesülők száma országonként - grafikon 4 hete
- Megérkeztek a friss adatok a magyar nyugdíjakról - 24 ezren 600 ezer forintnál is több nyugdíjat kapnak 4 hete
- A 75 az új 65? - Egyre kevésbé reális, hogy valaki a hatvanas éveiben nyugdíjba vonuljon 4 hete
- Mit kell tenni a nyugdíjkorhatár betöltésével annak, aki özvegy? 1 hónapja
- Dobrev Klára: Európában Magyarországon költik a legkevesebbet a nyugdíjakra 1 hónapja