Nyugdíj előtt egy évvel akarnak elküldeni a munkahelyemről
Édesanyám (57 éves) 2018 márciusában jogosult lenne a nők kedvezményes nyugdíjára, megszerezné a 40 év jogosultsági időt. Kereskedelemben dolgozik, jelenlegi munkahelyén már 16 éve vezetői beosztásban. Munkavégzésével kapcsolatban soha semmilyen panasz, gond nem volt. A munkaadója, aki tud a jövő évi nyugdíjba vonulásáról, azonban két héttel ezelőtt váratlanul egy szóbeli ajánlattal kereste meg, melynek lényege, hogy már nem tartanak rá igényt mondván, „megvan már a helyére az új ember”, elküldenék, megszüntetnék munkaviszonyát még nyugdíjba vonulás előtt, írjon alá Édesanyám egy közös megegyezést. Az alábbi javaslattal állt elő a munkaadója: 6 hónapra felmenti a munkavégzés alól (fizetését addig kapja havonta) és a 6 hónap leteltével, 2017 szeptemberében édesanyám írjon alá egy közös megegyezést és szüntessék meg a munkaviszonyát. Végkielégítést, felmondási időre járó bért nem akar fizetni számára. Szeretném a segítségét kérni, hogy így a munkaadója mit tehet meg vele? Elküldheti-e mindenféle indok nélkül a munkaadója, ha ő erre okot nem adott? Ha édesanyám aláírná ezt a közös megegyezést, tarthat-e igényt a 4 havi végkielégítésre és a 2 havi felmondási idő kifizetésére. Édesanyám jelenleg úgy érzi, ellehetetlenítik, rá akarják beszélni valamire, ami őt teljesen váratlanul érte, és hogy a nyugdíjba vonulása előtt olyan élethelyzetbe kényszerítik, ami számára nem lesz egyszerű, hisz munkahelyet kell találni.
Diákot rendelhet pár napra, hétre, de akár hónapokra is. Így annyi költsége merül fel, amennyit a feladat ellátása valóban megkíván.
DIÁKMUNKA - Mire jó? Megéri? Biztonságos? Kényelmes?
Dilemmák a diákmunkával kapcsolatban
A kérdés az, hogy ha semmiképpen nem tartható fenn a munkaviszony, akkor melyik megoldás előnyösebb a jogviszony megszüntetésére.
A levelében leírt közös megegyezés esetén hathavi munkabért kapna az édesanyja és a teljes hat hónapra mentesülne a munkavégzési kötelezettség alól.
A munkaadó felmondása esetén a felmondási idő 30 nap, amely a munkáltatónál töltött legalább 15 évi munkaviszony után újabb 30 nappal meghosszabbodik. Ilyen esetben tehát két hónap lenne a felmondási idő, amelynek felére lenne köteles a munkáltató a munkavégzési kötelezettség alól is mentesíteni az alkalmazottat. Emellett végkielégítést is kellene fizetnie, amely 16 év esetén négyhavi távolléti díjnak megfelelő összeg.
Összességében tehát a közös megegyezéssel az édesanyja nyer további hat hónap szolgálati időt, hathavi bért, miközben hat hónapig nem kell dolgoznia sem.
Munkáltatói felmondás esetén csak kéthavi szolgálati időt nyer, ebből csak egy hónapot nem kell dolgoznia, miközben a végkielégítéssel együtt is legfeljebb hathavi munkabérének megfelelő keresethez jutna.
A fentiek alapján a közös megegyezéses ajánlat előnyösebbnek látszik.
A valódi gond nyilván nem is ezzel adódik, hanem a jogviszony megszűnése utáni időszakkal, hiszen a leírása szerint még legalább hat hónapnyi szolgálati időt kell keresőtevékenységgel szereznie az édesanyjának ahhoz, hogy igényelhesse a nők kedvezményes nyugdíját. A közös megegyezés esetén édesanyjának hat - szolgálati időnek minősülő - hónapja lenne arra, hogy új állást szerezzen, munkáltatói felmondás esetén azonban nem csak hat hónap, hanem 10 hónap hiányozna a kedvezményes nyugdíjhoz (hiszen csak 60 nap a felmondási idő, míg a négyhavi végkielégítéshez nem kapcsolódik szolgálati idő).
Mindezeket mérlegelve döntsön az édesanyja - mindenekelőtt természetesen próbálja meggyőzni a munkáltatóját, hogy jövő márciusig tarthassa fenn a munkaviszonyát…
Tisztelt Kérdezők!
Köszönjük, hogy megtisztelik portálunkat kérdéseikkel, viszont felhívjuk szíves figyelmüket, hogy mielőtt feltenné kérdését, nézze át eddig megjelent cikkeinket és a leggyakoribb kérdéseket a témával kapcsolatban, ehhez használják az oldalon található kereső funkciót, mert számos kérdést többször is megválaszoltunk. A jövőben szerkesztőségünk az azonos témában született kérdésekre a válaszadást szűri.
Kérdezze Ön is szakértőinket, írjon nekünk a [email protected] címre!
Kérjük tömören fogalmazza meg kérdését, (max. 500-600 karakterben), mert kapacitáshiány miatt hosszabb kérdésekre nem tudunk válaszolni. A tanácsadás általános jellegű, bért, szabadságot, nyugdíjat nem számítunk ki. Az információk tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi tanácsnak.
Privát emailben nem áll módunkban tanácsot adni, válaszadásra csak cikk formájában kerülhet sor. A kérdezők személyes adatait, nevét, emailcímét nem jelentetjük meg, és a szerkesztés jogát fenntartjuk.
Szakértőink szabadidejükben válaszolnak a feltett kérdésekre, így a válaszadás időbe telhet. Kérjük türelmüket!
Cafeteriával, béren kívüli juttatásokkal kapcsolatban a szakértőnk Fata László. Munkajogi kérdésekre Dr.Olajos-Kiss Rita és Dr. Andirkó Balázs István LL.M. ügyvéd válaszol. Adózási, bérszámfejtési kérdésekben a PWC Magyarország ad választ. A megváltozott munkaképességgel kapcsolatos kérdésekben Kappel Katalin munka-és szervezetpszichológus segít. HR-esek szakmai kérdésekben Sipos Sándortól kapnak tanácsot. Coachinggal kapcsolatos szakmai kérdésekben, motivációs, munkahelyi,karrierproblémákkal kapcsolatban Ábri Judit válaszol. Elbocsátással, outplacementtel kapcsolatos kérdéseiket Hadas Hajdu Helgának tehetik fel Nyugdíjjal kapcsolatos kérdéseiket Cserép Zoltán öngondoskodási szakértő válaszolja meg. Társadalombiztosítással kapcsolatos kérdéseiket Mányi Julianna válaszolja meg. Employer brandinggel kapcsolatban Kádár Balázstól kérdezhet. Diákmunka kérdésekre Szerepi Bálint válaszol. HR Szoftverekkel, felhővel kapcsolatban Beck Zsolt ad választ.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
2023. augusztus 01 -el lesz meg a 40 év szolgálati időm, s mehetnék el korkedvezményes nyugdíjba (már személyesen is egyeztettem a NYUFI-val ). A... Teljes cikk
Hogyan tudom igazolni a be nem jelentett munkaviszonyomat, ha 1995 és 1996-ban ténylegesen dolgoztam? Teljes cikk
2021-ben kértem meg a kimutatást a Nyugdíjbiztosítási osztálytól. Idén júniustól igénybe vehetném a nők 40 kedvezményes nyugdíját a külföldi... Teljes cikk
- Nyugdíjmatek: egymillióval kevesebb adófizetővel nem lehet majd biztosítani 200 ezerrel több nyugdíjas ellátmányát 3 hete
- Foglalkoztatottság, nyugdíj, keresetek - jobban teljesítünk, mint 20 éve? 3 hete
- Varga Mihály: az év eleji 6 százalékos emelés a nyugdíjak reálértékében is növekedést jelent 3 hete
- A nyugdíjak és a keresetek értékalakulása 3 hete
- Az öregségi nyugdíj egy főre jutó átlagos összege teljes ellátás szerint járásonként 3 hete
- A nyugdíjban és egyéb ellátásban részesülők megoszlása az ellátás típusa szerint - grafikon 4 hete
- A külföldre folyósított ellátásokban részesülők száma országonként - grafikon 4 hete
- Megérkeztek a friss adatok a magyar nyugdíjakról - 24 ezren 600 ezer forintnál is több nyugdíjat kapnak 4 hete
- A 75 az új 65? - Egyre kevésbé reális, hogy valaki a hatvanas éveiben nyugdíjba vonuljon 4 hete
- Határfelületi vezetők az iparban és kereskedelemben 1 hónapja
- Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik 1 hónapja