Nőtt az álláskeresők száma Békés megyében
Az idei esztendő első három hónapjának adatai szerint Békésben az álláskeresők száma az előző év hasonló időszakához képest 1.100 fővel növekedett - derült ki a Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ által a Békés Megyei Önkormányzat képviselő-testülete elé pénteken előterjesztett beszámolóból.
A legtöbb álláskeresőt 2007 márciusában a békéscsabai körzetben tartottak nyilván, a megyében regisztráltak 23 százalékát, de a gyomaendrődi térségen kívül a többi körzetben is emelkedett kisebb-nagyobb mértékben az álláskeresők száma.
A megyében egyébként akinek volt munkája 2006-ban, azok átlagkeresete kissé meghaladta a 133 ezer forintot, ami ugyan 6.9 százalékkal magasabb mint az előző esztendőben, ám 38 ezer forinttal marad el az országos átlagtól. Az álláskeresők 84 százaléka fizikai állománycsoportba tartozott, 16 százalékuk pedig szellemi foglalkozású munkaerő volt.
A nyilvántartott álláskeresők átlagos képzettségi szintje módosult az előző időszakhoz késet, így csökkent a középfokú, a szakmunkás és a gimnáziumi és növekedett az általános iskolai végzettséggel rendelkezők aránya. A 2007 márciusában nyilvántartott adatok alapján az álláskeresők 38 százaléka alacsony iskolázottságú, azaz mindössze nyolc általános iskolai végzettséggel, vagy még azzal sem rendelkezik.
Négy százalékponttal 25 százalékra növekedett ugyanakkor azok aránya, akik egy évvel hosszabb regisztrációs idővel rendelkeznek. A beszámolóból kiderül továbbá, hogy tavaly a Munkaerőpiaci Alap foglalkoztatási alaprészéből 1.683 milliárd forint decentralizált pénzügyi kerettel gazdálkodott Békés, s ez az összeg az idei tervek szerint 1.855 milliárd forintra növekszik.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Ismerje meg a BNO kód jelentőségét az egészségügyi diagnózisok és adókedvezmények szempontjából. Használja ki a betegszabadság kalkulátor... Teljes cikk
A közszolgálati tisztségviselők életében az illetményalap és a szabadságrendszere kiemelt jelentőséggel bír. A 2024-es minimálbér-emelkedés... Teljes cikk
Lemaradunk a visegrádi országoktól, vagy épp az élre törünk? Tényleg megelőzött minket Románia? Május 1-én uniós csatlakozásunk 20.... Teljes cikk
- Dolgozóinak 90 százalékát elbocsátja egy zalai vállalat 13 hónapja
- Több mint kétmilliárd forintos foglalkoztatási program indult Csongrád-Csanádban 1 éve
- Maszkokkal, pendrive-okkal csaltak el több mint egymilliárd forintnyi áfát 1 éve
- Tízezer liter nyersolajat lovasított meg négy férfi a munkahelyéről 2 éve
- 2300 embert juttatna álláshoz egy 4 milliárdos program Békésben 2 éve
- Konzorcium hozott létre több mint 7 ezer munkahelyet fiatalok számára 2 éve
- Ötszáz határvadász állt szolgálatba Csongrád-Csanád megyében 2 éve
- Közel 3500 vidéki álláskereső után kértek 3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást a cégek 2 éve
- Új háziorvosi ügyeleti rendszer indul három megyében 2 éve
- 16 évig csalt a családi pótlékkal egy nő 2 éve
- Sikkasztó pénzszállító bukott le 2 éve