Nőtt a fizetési mérlegtöbblet, nőtt az átlagkereset
Az idei második negyedévben 1,750 milliárd euró volt a folyó fizetési mérleg többlete, 798 millió euróval több az előző negyedévinél. Júliusban a bruttó átlagkeresetek 13,1 százalékkal nőttek az egy évvel korábbihoz képest - írja az MTI.
A fizetési mérleg többletének növekedése az áruforgalomhoz kapcsolódó fizetésekből ered, az aktívum 781 millió eurós emelkedéssel duplájára, 1,478 milliárd euróra szökött fel, de 228 millióval emelkedett a szolgáltatások külkereskedelmének többlete is.
A keresetek növekedési üteme alig lassult a júniusi 14,4 százalék után, amiben szerepet játszott az egyszeri jutalmak és prémiumok összegének 28,7 százalékos emelkedése is - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A vállalkozásoknál 12,1 százalékos növekedés után 303 ezer forintot, míg a költségvetési szférában - a közfoglalkoztatottak nélkül - 11,6 százalékos növekedéssel, 307 ezer 625 forintot értek el a bruttó átlagkeresetek.
Az első hét hónapban a bruttó és a nettó keresetek egyaránt 12,6 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. A júliusi 2,1 és az első héthavi 2,3 százalékos inflációval számolva a reálkeresetek júliusban 10,8 százalékkal, január-júliusban 10,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.
A növekedésre a minimálbér és a garantált bérminimum 15, illetve 25 százalékos emelése, a költségvetési szféra egyes területeit, továbbá az állami közszolgáltató cégek dolgozóit érintő keresetrendezések voltak hatással - tette hozzá a KSH.
Az adatokra reagálva Varga Mihály elmondta, hogy a növekedés körülbelül kétharmada a kormányzati intézkedéseknek - többek között a bérmegállapodásnak és az életpályaprogramoknak - tudható be.
Hozzátette, hogy a gazdaság növekedése is a reálbér-növekedést erősíti, hiszen a munkaerő iránti egyre nagyobb kereslet a versenyszféra munkaadóit is a fizetések emelésére ösztönzi.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Ismerje meg a BNO kód jelentőségét az egészségügyi diagnózisok és adókedvezmények szempontjából. Használja ki a betegszabadság kalkulátor... Teljes cikk
A közszolgálati tisztségviselők életében az illetményalap és a szabadságrendszere kiemelt jelentőséggel bír. A 2024-es minimálbér-emelkedés... Teljes cikk
Lemaradunk a visegrádi országoktól, vagy épp az élre törünk? Tényleg megelőzött minket Románia? Május 1-én uniós csatlakozásunk 20.... Teljes cikk
- Bódis László: a doktori képzés kulcsfontosságú az innovációban 2 hete
- Akkumulátorgyárak: "a munkakörülmények miatt kódolva van az újabb tragédia" 2 hete
- Pályázat indul az egyetemeknek tudományos és innovációs parkok létrehozására 2 hete
- Új, innovatív kezdeményezés - Duális egyetemi mentor programot indít a szombathelyi Schaeffler 2 hete
- Európai uniós minimálbér: szociális párbeszéd nélkül nem tud megvalósulni Magyarországon 2 hete
- Karácsony Gergely: megőrizzük a Budapest-családban dolgozó 27 ezer dolgozó reálbérét 2 hete
- EU-s minimálbérrel és munkavédelemmel kapcsolatos törvénymódosításokat fogadtak el 2 hete
- Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén 3 hete
- Neumann János Program: a cél, hogy a 100 legjobb egyetem között legyen egy magyar is 3 hete
- Varga Mihály: az év eleji 6 százalékos emelés a nyugdíjak reálértékében is növekedést jelent 3 hete
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 1 hónapja