Nemzeti sorskérdés a bérek felzárkóztatása
Volner János a Jobbik parlamenti frakcióvezetője szerint amennyiben a bérek színvonala nem kezd emelkedni kiszámíthatóan és tartósan, egyre többen fognak elvándorolni - írja az MTI.
A frakcióvezető közölte, hogy minden hatodik magyar külföldön születik, az itthon megszülető gyerekek nagy része is elhagyja majd az országot. Ráadásul a magyarság legképzettebb tagjai mennek el, ezért nemzeti sorskérdés a bérek felzárkóztatása - jelentette ki Volner János.
Szavai szerint szó sincs arról, hogy egyik pillanatról a másikra "német munkabéreket vezetnének be". Hozzátette: a bérunió bevezetéséhez nemzetközi szövetségeseket találtak, mert az elképzelés országhatárokon és ideológiai határokon ível át és minden kelet-európai ember érdeke. Úgy vélte, nemzetegyesítő lépés is lenne a bérek felzárkóztatása, hiszen a Jobbik mellett a Fidesz szavazók és a baloldali emberek érdekét is szolgálná.
A frakcióvezető felelőtlennek nevezett minden olyan magyar politikust, aki a béruniót nem támogatja. Példaként említette Orbán Viktort, aki elzárkózott tőle és - közlése szerint - azt mondta a parlamentben, hogy az alacsony munkabérek az ország versenyképességének alapját jelentik.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Nem a pénzügyi korlátok, hanem a tehetségek megtalálása a legnagyobb kihívás a cégek toborzásában. A megtartásban sem a fizetés az első számú... Teljes cikk
A bérek átláthatóságáról szóló európai uniós irányelv hamarosan részletes jelentésre kötelezi a közép- és nagyvállalatokat a női és a... Teljes cikk
Minden elemzői várakozást felülmúltak a KSH által közzétett januári kereseti adatok. A bruttó átlagkereset 605.000 Ft, a rendszeres bruttó... Teljes cikk
- Pályázat indul az egyetemeknek tudományos és innovációs parkok létrehozására 2 hete
- Neumann János Program: a cél, hogy a 100 legjobb egyetem között legyen egy magyar is 3 hete
- Aláírták az Operaház új kollektív szerződését - így valósul meg a bérfejlesztés 3 hete
- Miért megyünk mi magyarok külföldre és miért jönnek hozzánk Ázsiából dolgozni? 1 hónapja
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 1 hónapja
- Így csábítanak a cégek a HVG Állásbörzén 1 hónapja
- Czomba Sándor: a magyar emberektől nem vehetik el a munkahelyeket a vendégmunkások 1 hónapja
- Ekkora fizetésért jönnének haza a külföldön dolgozó magyarok 1 hónapja
- Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél 1 hónapja
- Hogyan hangoljunk össze embereket különböző kultúrákból vállalati közegben? 1 hónapja
- Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké 1 hónapja