Nem sikerült feltölteni a férőhelyeket a szakképzésben
50 ezer férőhely maradt a szakképző iskolákban, a legnépszerűbbek a nyolcosztályos gimnáziumok voltak, ahol a helyek 93 százalékát fel is töltötték.
Az ősszel induló tanévben ötvenötezer férőhely maradt üresen, a szakgimnáziumok férőhelyeinek 56,3 százalékát sikerült betölteni, míg a szakközépiskoláknál 38,8 százalék ez az arány – írja a Magyar Nemzet az Oktatási Hivatal adatai alapján.
A lap csütörtöki számában megjelent cikk szerint a szakgimnáziumoknál – korábban szakközépiskoláknál – jelentősebb a visszaesés, ahol egy éve még a férőhelyek 62,8 százalékát betöltötték, míg a szakközépiskoláknál – korábban szakiskolák – 40,4 százalékon állt ez az arány tavaly ősszel.
Az összes jelentkező 35 százalékát gimnáziumokba, 39 százalékát szakgimnáziumokba, negyedüket szakközépiskolákba, 2 százalékukat pedig készségfejlesztő speciális szakiskolába vették fel. A legnépszerűbb gimnáziumtípus a nyolcosztályos volt, itt a meghirdetett férőhelyek több mint 93 százalékát sikerült betölteni – írta a lap.
A lap csütörtöki számában megjelent cikk szerint a szakgimnáziumoknál – korábban szakközépiskoláknál – jelentősebb a visszaesés, ahol egy éve még a férőhelyek 62,8 százalékát betöltötték, míg a szakközépiskoláknál – korábban szakiskolák – 40,4 százalékon állt ez az arány tavaly ősszel.
Az összes jelentkező 35 százalékát gimnáziumokba, 39 százalékát szakgimnáziumokba, negyedüket szakközépiskolákba, 2 százalékukat pedig készségfejlesztő speciális szakiskolába vették fel. A legnépszerűbb gimnáziumtípus a nyolcosztályos volt, itt a meghirdetett férőhelyek több mint 93 százalékát sikerült betölteni – írta a lap.
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
További cikkek
A mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatásokkal ismerkedhetnek a Pécsi Tudományegyetem hallgatói
Az érdeklődők a vállalkozásfejlesztésről és a termékek piacosításáról is tanulhatnak. Teljes cikk
Matematikával folytatódott az írásbeli érettségi
Hétfőn magyarból érettségiztek a diákok. Teljes cikk
Fordított állásbörzét tartanak a Pécsi Tudományegyetemen
A cégek képviselői a jövőbeni gyakornokaikat, munkavállalóikat is megtalálhatják a rendezvényen. Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- Pölöskei Gáborné: harminc százalékkal nőtt a szakképzésbe jelentkezők száma 2 napja
- Hankó Balázs: a térségfejlesztés modellje a szakképzés 1 hete
- Több ezer bölcsődei férőhely építése zajlik jelenleg is az országban 2 hete
- Tízből hat fiatal döntött a szakképzés mellett 2 hete
- Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés 1 hónapja
- Pölöskei Gáborné: a minőségi szakképzésnek lakosságmegtartó ereje van 1 hónapja
- Szakképzés: kiemelt ösztöndíjat kaphat, aki sikeresen leteszi a szakmai vizsgáját 1 hónapja
- Százmilliárd forintos felújítási program indul a szakképzésben 2 hónapja
- Újabb 43 településen épülhet bölcsőde 2 hónapja
- Hankó Balázs: A kormány célja, hogy Magyarország világbajnok legyen a szakképzésben 2 hónapja
- Pölöskei Gáborné: az idei év a látványos fejlesztések éve lesz a szakképzésben 2 hónapja