Nem emelkedett idén a közmunkások bére
Míg a minimálbér tovább emelkedett, addig a közmunkások fizetése ugyanannyi maradt, így egyre szélesebb a szakadék a két réteg között - derül ki a Policy Agenda legfrissebb kutatásából.
2017-ben az Országgyűlés 325 milliárd forintot hagyott jóvá a közmunka-programra, de novemberig csak 240 milliárd forintot használtak fel. A fennmaradó összeg egy részét átcsoportosítottak aktív munkaerő programokra, a többiből viszont olyan dolgokra költöttek, mint Népligeti rekonstrukció vagy sportlétesítmények felújítása - írja a portál.
Az eltelt években a minimálbéresek és a közfoglalkoztatotti bért kapók közötti olló folyamatosan nyílt és ez növelte a társadalmi egyenlőtlenségeket. a közmunkások alkotják a társadalom alsó tíz százalékát, és az is tény, hogy az aktív keresők számának a növekedése az ő foglalkoztatásuk eredménye. Azáltal azonban, hogy a közfoglalkoztatotti bér kisebb mértékében emelkedett, mint a minimálbér, ennek a társadalmi rétegnek a felzárkózása nem következhetett be - írják.
A Policy Agenda szerint a közmunkarendszer akkor hasznosnak ítélhető, ha a cél az, hogy, dolgozzanak minél többen.
Policy Agenda
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Minden elemzői várakozást felülmúltak a KSH által közzétett januári kereseti adatok. A bruttó átlagkereset 605.000 Ft, a rendszeres bruttó... Teljes cikk
Optimistábbá váltak a magyar cégvezetők mind az ország, mind saját cégük kilátásait illetően a Niveus Consulting Group tanácsadó felmérése szerint. Teljes cikk
Több szakterület béradatairól készített összeállítást a piacvezető munkaerő-közvetítő cég a közelmúltban. Most a HR szakmában, elsősorban... Teljes cikk
- EU-s minimálbérrel és munkavédelemmel kapcsolatos törvénymódosításokat fogadtak el 7 napja
- Munkaszerződés nélkül foglalkoztattak egy 15 éves fiút, akinek mindkét kezét összepréselte egy gép 1 hete
- Aláírták az Operaház új kollektív szerződését - így valósul meg a bérfejlesztés 1 hete
- "A hatékony és sikeres munkavégzéshez kiegyensúlyozott magánéletre van szükség" 1 hete
- Ennyivel emelkedett a fizikai átlagórabér 2023 végére 2 hete
- Rehabilitációs hozzájárulás 2024-ben 2 hete
- Miért megyünk mi magyarok külföldre és miért jönnek hozzánk Ázsiából dolgozni? 3 hete
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 3 hete
- Így csábítanak a cégek a HVG Állásbörzén 3 hete
- Ekkora fizetésért jönnének haza a külföldön dolgozó magyarok 3 hete
- Megkezdte nyári toborzását a Lidl is, mutatjuk, mennyit lehet keresni 3 hete