Nem elég, hogy stresszes vagyok. Fogalmazzuk meg pontosan a problémát!
Sokszor nehéz megfogalmazni, leírni, hogy valaki miért is nem érzi jól magát. Ugyanakkor, ha nem pontos a probléma megfogalmazása, akkor megoldani is nehezebb. Egy harvardi pszichológus szerint a munkával kapcsolatban is kevés önmagában azt kimondani, hogy valaki stresszes.
Egyre több tudományos eredmény támasztja alá, hogy ha valaki aprólékosan le tudja írni az érzelmeit, akkor könnyebben tudja azokat uralni is. Lisa Feldman Barrett júniusban publikálta kutatásait a New York Timesban, amelyek következtében arra a következtetésre jutott, hogy a negatív érzelmek sem feltétlenül károsak, ha pontosan sikerül megérteni, hogy min is megy keresztül az illető. Barrett szerint a "leírás" módja, azért fontos, mert az agyunk részben ez alapján a megfogalmazás alapján alkotja meg az érzelmet. Így a szavak segíthetnek magának az érzelemnek, a vele kapcsolatos nehéz szituációnak kezelésében.
Susan David szerint csak magunkat mélyebben megismerve lehet a munkában is jól funkcionálni, sikert elérni. Mint mondja a Business Insider cikkében, a mai világban erősen összpontosítunk a külső eredményekre: a produktivitásra, az időmenedzsmentre, ugyanakkor sokkal kevesebb figyelmet fordítunk a belső hatékonyságra, az érzelmek, gondolatok kezelésére.
Business Insider/World Economic Forum
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Nem volt veszélyes anyag a levegőben a komáromi akkumulátorgyár területén. Március 31-én fejfájásos panaszok miatt nyolc alkalmazottat kórházba... Teljes cikk
Új struktúrával, modernebb megjelenéssel érhető el a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatás-felügyeleti és munkavédelmi... Teljes cikk
A kormány megvédi a magyar munkahelyeket, ezért kiemelten kezeli a foglalkoztatáshoz kapcsolódó szabálytalanságok megelőzését is - hangsúlyozta... Teljes cikk
- Már lehet pályázni a Sokszínű és Méltányos Munkahely elismerésre 3 hete
- A brit dolgozók 78 százaléka a munkahelyi stressz miatt mondana fel 4 hete
- Hogyan ismerhetjük fel a pszichoszomatikus betegségeket? 1 hónapja
- Folytatódik Zalaegerszegen az ipari park kialakítása - akár 500 új munkahely is létrejöhet a térségben 1 hónapja
- Íme néhány meglepő trend a munkahelyi étkezéssel kapcsolatban 1 hónapja
- Nem a vezető neme a lényeg - Aurelia Luca, Skanska 1 hónapja
- Vezetők és HR-esek továbbkattintani nem ér, foglalkozni kell a menopauzával! 1 hónapja
- Mocskos irodai titkok: Brit dolgozók vallottak munkahelyi higiénés szokásaikról 1 hónapja
- Uniós pénzt csak olyan cégek kaphatnának, amelyek tiszteletben tartják a munkavállalók jogait 2 hónapja
- Minél több a mesterséges intelligencia a munkahelyen, annál rosszabb a dolgozók életminősége 2 hónapja
- Agresszivitás kezelése a munkahelyen és azon kívül 2 hónapja