Nem csak a béremelés tartaná itthon az orvosokat
Nem csak a béremelés, a munkakörülmények javítása, a kevesebb adminisztráció és a szuperkórházak megépülése is képes lenne csökkenteni az orvoskivándorlást - állítják szakmai szervezetek. Statisztikák szerint még mindig annyian mennek ki külföldre gyógyítani, mint ahányan egy évben végeznek az orvosi egyetemeken, írja a Hír Tv.
Szeptembertől a kormány ígéretei szerint többéves béremelésre számíthatnak az egészségügyben dolgozók. A Magyar Rezidens Szövetség elnöke szerint azonban nem a kereset az egyetlen érv, ami itthon tartja vagy hazacsábítja az orvosokat. „Nem egymillió forintos nettó bérért jönnének haza, hanem sokkal kevesebbért. Nyilván az itthoni környezet már önmagában egy olyan tényező, amely miatt egy alacsonyabb bért is bevállalnának, viszont a mindennapos munkakörlények, a terheltség, az hogy van-e elég idejük egy adott betegnek a megvizsgálására, hogy van-e elég gumikesztyű, hogy van-e megfelelő felszereltség, hogy be tudják-e adni azt a gyógyszert, amit be kell adni” - nyilatkozta Sipka Balázs.
A Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint is a gyógyítás körülményein kellene javítani elsősorban, ám Éger István azt sem tartja kizártnak, hogy a kormányzat által tervezett szuperkórházak megépülése is csökkentené a kivándorló orvosok számát. Fontos a béremelés, Éger István ugyanakkor tárgyalásokat sürgetne a munkakörülmények javítása érdekében is.
Hír TV
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A külföldi munkavállalásnál a kiküldetés előnyeire hívta fel a figyelmet az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) keddi... Teljes cikk
A világ egyik legnagyobb technológiai vállalatának tartott Dell új irányelvei szerint nem jár előléptetés azoknak a munkavállalóknak, akik nem... Teljes cikk
Sok hazai vállalatnak okoz problémát, hogy vezető vagy magas pozícióban lévő külföldi kollégáik papíron igazolt végzettség hiányában az új... Teljes cikk
- Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél 1 hónapja
- Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké 1 hónapja
- Bérpapírjaikkal vonultak a minisztérium elé a felsőoktatási dolgozók 1 hónapja
- Egyeztetés kezdődött az állami fenntartású egyetemek bérfejlesztéséről 1 hónapja
- Két év alatt átlagosan 55 százalékkal emelkedett a reptéri dolgozók bére 2 hónapja
- Napok óta sztrájkolnak a román postások 2 hónapja
- A Continental Dohányipari Zrt. emelte a sátoraljaújhelyi gyárában dolgozók bérét 2 hónapja
- Ekkora béremelést kapnak a kecskeméti Mercedes-gyár dolgozói 2 hónapja
- Megállapodás született az operaházi sztrájk felfüggesztéséről 2 hónapja
- Egy egyetemi hallgató egy évvel a diplomája megszerzése után többet keres, mint korábbi egyetemi oktatója 2 hónapja
- A sztrájk folytatódik: az Opera dolgozói béremelésig tüntetnek 2 hónapja