Munkanélküli ellátás: a magyarok 83 százaléka nem ért egyet Orbán Viktorral
A magyarok négyötöde szerint a munkanélküli ellátás jelenleg 3 hónapos időtartamát érdemben növelni kellene - derült ki a Napi.hu és a Pulzus friss, reprezentatív közvélemény-kutatásból.
Az eredmények tanúsága szerint a magyarok döntő többsége (83 százaléka) egyetért azzal, hogy a koronavírus-járvány nyomán kialakult gazdasági válság következményeinek enyhítése érdekében az Orbán-kormány a munkanélküli segély időtartamát a jelenlegi 3 hónapról érdemben növelje (6 vagy akár 12 hónapra).
Ezen belül 62 százalék szerint ez érdemi segítség volna az állásukat elvesztők számára, míg további 21 százalék szerint erre a lépésre csak átmenetileg kerüljön sor - írja a napi.hu.
A férfiak 87 százaléka ért egyet a munkanélküli segély időtartamának érdemi növelésével, a nőknél ugyanez az arány 91 százalék.
Az ötlet különösen az idősek körében népszerű: a 60 felettiek körében 92 százalékos, míg a középkorúak (40-59 évesek) körében 81 százalékos a támogatók aránya, de a náluk fiatalabb felnőtt népességnél (18-39 évesek) is eléri az igenek aránya a 75 százalékot.
A fiatalabbak ugyanakkor hangsúlyozzák egy ilyen intézkedés ideiglenes jellegét, míg az idősebbek állandó emelést szeretnének.
Az ellenzők közül különösen a fiatalok indokoltak azzal, hogy emiatt sokan felhagynának az aktív álláskereséssel és megelégednének az államtól kapott juttatással.
Gyakorlatilag nincs különbség a kérdés megítélésében a főváros és vidék között: a Budapesten élők 90 százaléka támogatná az ellátás időtartamának növelését, míg a többi település esetében ez az érték 81-84 százalék közötti.
Iskolai végzettség szerint sem talált érdemi véleménykülönbséget a Pulzus és a Napi.hu közös kutatása: az alapfokú végzettségűek 84 százaléka, a középfokúak 82 százaléka, a diplomásoknak pedig 86 százaléka támogatná a lépést.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A mesterséges intelligencia már érzékelhetően jelentős hatással bír az IT munkaerőpiacra is, így számos változást hozhat magával az idei évben.... Teljes cikk
A magyar munkavállalók bizalmi attitűdje 2023-ban kiegyensúlyozott és stabil volt, emellett bizakodásra adhat okot, hogy idén akár már javuló... Teljes cikk
Egy hónap alatt 160, egy év alatt több mint ezer fővel növelte létszámát a dél-koreai akkugyártó, a Shinheung Sec EU Kft. Monoron. A MÁV Csoport... Teljes cikk
- Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén 1 hónapja
- Ennyi pénzből lehet megélni a magyarok szerint 1 hónapja
- Új rektor a Budapesti Gazdasági Egyetem élén 2 hónapja
- Ilyen várakozásokkal tekint a jövőbe 103 nagyvállalat 2 hónapja
- Az álláskeresők támogatásának alakulása 2009 és 2023 között 3 hónapja
- Mentális munkahelyi jóllétet támogató programokra vágynak a munkavállalók 3 hónapja
- Ezért fontos, hogy a toborzó kommunikáció ne csak a fiataloknak, hanem szüleiknek is szóljon 3 hónapja
- Óvatos optimizmus a vezérigazgatóknál, felértékelődik a HR 3 hónapja
- Mit akar a Z generációs munkavállaló? 5 hónapja
- Felmérés: erre számítanak a családi cégek a saját helyzetüket illetően 5 hónapja
- Munkahely van, már csak dolgozó kellene 5 hónapja