Minden negyedik ember foglalkoztatója az állam
Magyarországon a közszférában dolgozik a munkavállalók közel 24 százaléka. Ebben benne van a hagyományos állami szektor és az állami vállalatok is. Európában hasonlóak az arányok Észtországban, Szlovákiában és Lengyelországban, írja a Portfolio.hu.
A magyar adat nem sokkal emelkedik ki a többi közül, - Lázár János a kiugró különbségre hivatkozott a bürokráciacsökkentő intézkedések kapcsán -, egészen addig míg a teljes állami szektort nézzük. Nagyobb eltérés akkor van, ha az állami vállalatokat kivesszük a létszámból, és a szűken vett közszférát nézzük. Ebben az esetben Magyarországon az arány 18,8 százalék, míg Csehországban, Szlovákiában 13 környékén, Lengyelországban pedig 9,7 százalék.
Portfolio.hu
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Ismerje meg a BNO kód jelentőségét az egészségügyi diagnózisok és adókedvezmények szempontjából. Használja ki a betegszabadság kalkulátor... Teljes cikk
A közszolgálati tisztségviselők életében az illetményalap és a szabadságrendszere kiemelt jelentőséggel bír. A 2024-es minimálbér-emelkedés... Teljes cikk
Lemaradunk a visegrádi országoktól, vagy épp az élre törünk? Tényleg megelőzött minket Románia? Május 1-én uniós csatlakozásunk 20.... Teljes cikk
- Az OECD-országokban 4,8 százalékra csökkent a munkanélküliség januárban 2 hónapja
- Soha nem látott mértékű béremelést hajtanak végre a közszférában a horvátok 3 hónapja
- Az OECD-országokban 4,8 százalékon stagnált a munkanélküliség decemberben 3 hónapja
- 5,7 milliárd forint állami támogatást kapnak a startupokat segítő inkubátorok 4 hónapja
- Így alakult a munkanélküliség az OECD-országokban 5 hónapja
- A Nemzetközi Diákteljesítmény-mérési Program 2022-es eredményei országonként 6 hónapja
- Tizenhat OECD-országban nőtt a munkanélküliség 7 hónapja
- OECD-jelentés: Magyarországon nőtt legjobban a reáljövedelem 7 hónapja
- Tedd gyorsabbá és egyszerűbbé a céged követeléskezelését! 7 hónapja
- Ekkora volt a munkanélküliség az OECD-országokban augusztusban 8 hónapja
- Munkaerő-piaci reformjavaslatot fogalmazott meg tagjainak az OECD 8 hónapja