Minden eddiginél kedvezőbb feltételekkel vehetők igénybe a diákhitelek
A havi maximum 70 ezer forintos keretig igényelhető, lakhatásra is felhasználható szabadfelhasználású Diákhitel 1 kamata jelenleg történelmi mélyponton, 1,99 százalékon áll - írja az MTI.
A vezérigazgató kiemelte, hogy a havi maximum 70 ezer forintos keretig igényelhető, lakhatásra is felhasználható szabadfelhasználású Diákhitel 1 kamata jelenleg történelmi mélyponton, 1,99 százalékon áll, míg a kizárólag a felsőoktatási képzési díjakra igényelhető Diákhitel 2 továbbra is kamatmentesen vehető igénybe a kormány célzott kamattámogatásának köszönhetően. Utóbbi az önköltséges hallgatókat érinti, és ezt 34 százalékkal többen vették igénybe az egy évvel korábbi adatokat nézve.
Ismertette: a piacon egyedülálló módon a diákhitelek felvételéhez továbbra is elegendő az érvényes felsőoktatási jogviszony, sem hitelbírálatra, sem fedezetre nincs szükség és a hallgatói hitelek bármikor, ingyenesen előtörleszthetők.Magyar Péter hangsúlyozta, hogy a kormány családtámogatási intézkedéseinek köszönhetően már több mint 2000 édesanya diákhitelének engedte el 50 vagy 100 százalékos arányban a központ több mint kétmilliárd forint értékben.
A kormány döntése szerint bevezetik október 1-től a nyelvtanulási hitelt, amely 500 ezer forintig vehető igénybe. Induló kamata megegyezik a Diákhitel1-ével, de akkor éri meg igazán, ha a tanulás végén a diák sikeres nyelvvizsgát tesz, hiszen a nyelvvizsga megszerzése után 0 százalékossá válik. Felhívta a figyelmet arra is, hogy augusztus 1-jét követően ügyfélkapun keresztül személyes megjelenés nélkül is igényelhetők a hallgatói hitelek, illetve a termékekre vonatkozó minden információ megtalálható a központ honlapján.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Az érdeklődők a vállalkozásfejlesztésről és a termékek piacosításáról is tanulhatnak. Teljes cikk
Hétfőn magyarból érettségiztek a diákok. Teljes cikk
A cégek képviselői a jövőbeni gyakornokaikat, munkavállalóikat is megtalálhatják a rendezvényen. Teljes cikk
- Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén 3 hete
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 1 hónapja
- Új vállalkozásfejlesztési központot hoztak létre a romák elhelyezkedésének támogatására 1 hónapja
- Kihirdették, mikor rendezik a Szakma Sztár Fesztivált 1 hónapja
- Lázár János: megépítjük a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusát 1 hónapja
- Mit tud Debrecen? 2 hónapja
- Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat 2 hónapja
- Mikor jók a türelmi idős lakáshitelek? 2 hónapja
- Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás 2 hónapja
- Megbízási szerződés vagy munkaszerződés? Megbízási jogviszony vagy munkaviszony? - így lehet eldönteni 2 hónapja
- Ennyien dolgoztak a kommunikációs iparágban tavaly 2 hónapja