Milyen támogatást igényelhetek a nyugdíj mellé?
2001 -ben SM miatt leszázalékoltak, 2007-ben rosszindulatú daganattal operáltak. Közben betöltöttem a 62. évemet és a rokkantnyugdíjat tovább úgy folyósítják mint öregségi nyugdíjt. Kiestem a közgyógyellátás lehetőségéből, mert 67%-os mértékű a leszázalékolásom, amit 2001-ben állapítottak meg. 2007-ben kértem a rákos betegség miatt a leszázalékolás mértékének újbóli megállapítását, amit elutasítottak. Még nem vagyok tolószékben, de állapotom rossz. Most 65.615.- Ft a nyugdíjam. Egyedülálló vagyok, segítségem nincs. Szeretném kérdezni, van-e valamilyen lehetőség, hogy rendszeres támogatást kapjak, mert ebből a nyugdíjból még egy egészséges ember sem tud megélni, nem hogy én betegen.
Diákot rendelhet pár napra, hétre, de akár hónapokra is. Így annyi költsége merül fel, amennyit a feladat ellátása valóban megkíván.
DIÁKMUNKA - Mire jó? Megéri? Biztonságos? Kényelmes?
Dilemmák a diákmunkával kapcsolatban
A súlyosan fogyatékos állapot megállapítását egy orvos szakértői szerv végzi. Ide tartozó kategória többek között a mozgásszervi fogyatékosság is, melynek során a mozgásrendszer károsodása, illetőleg funkciózavara miatt a mozgáshoz segédeszköz állandó és szükségszerű használatát igényli, vagy a mozgásszervi betegsége miatt állapota segédeszközzel eredményesen nem befolyásolható.
Nem jogosult fogyatékossági támogatásra az a súlyosan fogyatékos személy, aki vakok személyi járadékában, magasabb összegű családi pótlékban részesül, vagy aki után magasabb összegű családi pótlékot folyósítanak.
Hol és hogyan lehet igényelni a fogyatékossági támogatást?
A kérelmeket a járási hivataloknál, a kormányhivataloknál, a kormányablakoknál és a települési ügysegédeknél lehet benyújtani.
Az igénybejelentéshez mellékelni kell:
- kérelem a fogyatékossági támogatás megállapítására, itt letölthető
- háziorvos által kiállított 4 oldalas orvosi beutalót
- a fogyatékosságot igazoló orvosi dokumentációt (pl. kórházi zárójelentés, ambuláns lap), másolatban
- a személyi igazolvány és a lakcímkártya mindkét oldaláról készült másolatot kell beküldeni a kérelem mellékleteként.
Tisztelt Kérdezők!
Köszönjük, hogy megtisztelik portálunkat kérdéseikkel, viszont felhívjuk szíves figyelmüket, hogy mielőtt feltenné kérdését, nézze át eddig megjelent cikkeinket és a leggyakoribb kérdéseket a témával kapcsolatban, ehhez használják az oldalon található kereső funkciót, mert számos kérdést többször is megválaszoltunk. A jövőben szerkesztőségünk az azonos témában született kérdésekre a válaszadást szűri.
Kérdezze Ön is szakértőinket, írjon nekünk a [email protected] címre!
Kérjük tömören fogalmazza meg kérdését, (max. 500-600 karakterben), mert kapacitáshiány miatt hosszabb kérdésekre nem tudunk válaszolni. A tanácsadás általános jellegű, bért, szabadságot, nyugdíjat nem számítunk ki. Az információk tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi tanácsnak.
Privát emailben nem áll módunkban tanácsot adni, válaszadásra csak cikk formájában kerülhet sor. A kérdezők személyes adatait, nevét, emailcímét nem jelentetjük meg, és a szerkesztés jogát fenntartjuk.
Szakértőink szabadidejükben válaszolnak a feltett kérdésekre, így a válaszadás időbe telhet. Kérjük türelmüket!
Cafeteriával, béren kívüli juttatásokkal kapcsolatban a szakértőnk Fata László. Munkajogi kérdésekre Dr.Olajos-Kiss Rita és Dr. Andirkó Balázs István LL.M. ügyvéd válaszol. Adózási, bérszámfejtési kérdésekben a PWC Magyarország ad választ. A megváltozott munkaképességgel kapcsolatos kérdésekben Kappel Katalin munka-és szervezetpszichológus segít. HR-esek szakmai kérdésekben Sipos Sándortól kapnak tanácsot. Coachinggal kapcsolatos szakmai kérdésekben, motivációs, munkahelyi,karrierproblémákkal kapcsolatban Ábri Judit válaszol. Elbocsátással, outplacementtel kapcsolatos kérdéseiket Hadas Hajdu Helgának tehetik fel Nyugdíjjal kapcsolatos kérdéseiket Cserép Zoltán öngondoskodási szakértő válaszolja meg. Társadalombiztosítással kapcsolatos kérdéseiket Mányi Julianna válaszolja meg. Employer brandinggel kapcsolatban Kádár Balázstól kérdezhet. Diákmunka kérdésekre Szerepi Bálint válaszol. HR Szoftverekkel, felhővel kapcsolatban Beck Zsolt ad választ.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
D besorolású rehabilitációs ellátott vagyok. Dolgozhatok e biztonsági őrként vagy portásként, hogy ne veszítsem el a járandóságomat? Teljes cikk
Rendes nyugdíjasként dolgozom, előtte komplex minősítéssel megilletett egészségem kapcsán 5 nap pótszabadság.Jelenleg egészségi állapotom nem... Teljes cikk
Rokkantsági ellátásban C 2 kategóriában vagyok és érdeklődőm, hogy a Nyugdíjfolyósító automatikusan kiküldi a kedvezményes utazási utalványt... Teljes cikk
- 20 ezer álláskereső vehet részt a felnőttképzési programban az év végéig 6 napja
- Fontos tudnivaló a nyugdíjbiztosítással kapcsolatban: nem jár automatikusan az adójóváírás! 2 hete
- Fedezze fel a munkaerőpiac digitális lehetőségeit és jogait! 2 hete
- Tudjon meg többet a munkahelyi elszámolásokról egy pillanat alatt! 2 hete
- Budapestről is lehet nemzetközi karriert építeni: Charise Le a Schneider Electric globális HR igazgatója 2 hete
- Nyugdíjmatek: egymillióval kevesebb adófizetővel nem lehet majd biztosítani 200 ezerrel több nyugdíjas ellátmányát 3 hete
- Nagyobb cégeket is kkv-nak lehet majd nevezni? - így bővítenék a magyar vállalkozások támogatási lehetőségeit 3 hete
- Foglalkoztatottság, nyugdíj, keresetek - jobban teljesítünk, mint 20 éve? 3 hete
- Új kihívások előtt a munkavédelem 2024-ben - támogatási programot is indítanak 3 hete
- "Digitális jogosítvány" nélkül nagyot fog ütni a "digitális üvegplafon" 3 hete
- Varga Mihály: az év eleji 6 százalékos emelés a nyugdíjak reálértékében is növekedést jelent 3 hete