kapubanner for mobile
Megjelent: 9 éve

Milyen árnyalatai vannak a HR-nek?

A világ nem fekete-fehér, ezért meg kell tanulni kezelni benne az árnyalatokat. Az eseti helyzetek szürke palettájának kezelése valódi művészet, hiszen úgy kell egyedi döntéseket hoznunk, hogy összességében mégis konzisztenciát mutassunk - nyilatkozta Pach Gabriella, aki közel 20 éves karrierje során olyan multinacionális vállalatoknál dolgozott HR vezetőként, mint a Tesco, British American Tobacco, Xerox és GE.

Magyar Miklóssal együtt fogjátok tartani a programotokat. Honnan ismeritek egymást?

2004-ben ismerkedtünk meg a British American Tobacco-nál dolgozva, majd 6 évvel később felkértem, hogy a Xerox Magyarország Kft-ben folytassuk együtt a közös munkát. Miklós komplex gondolkozású, tehetséges, agilis vezető, akivel azonos értékeket vallunk és a HR-ről alkotott nézetünk is hasonló.

“HR 50 árnyalata” lesz a témátok, honnan ered a rejtelmes cím?

Pályafutásom legelején egy mentori tanácsként kaptam, hogy “a világ nem fekete-fehér, így meg kell tanulnom kezelni benne a szürkét”. Akkor még nem teljesen értettem, hogy ez miért is olyan lényeges. Naivan azt gondoltam ha vannak folyamatok, rendszerek és szabályzatok, akkor azok mentén könnyen kezelhető minden. Most már, hogy olyan nagy cégeknél dolgoztam, mint a Tesco, BAT, Xerox, Syngenta és GE és sok mindent láttam tudom, hogy minden helyzet egy különálló tényállás, ahol az eset összes körülményeinek tükrében kell ítéletet alkotni. Az eseti helyzetek szürke palettájának kezelése pedig valódi művészet, hiszen úgy kell egyedi döntéseket hoznunk, hogy összességében mégis konzisztenciát mutassunk.

A délutáni workshop mellett fontosnak tartjátok, hogy már a délelőtti részben is aktívan bevonjátok a közönséget. Miért?

Minden helyzet más, nem csak az egyedisége miatt, de attól függően is, hogy milyen vezető mellett és milyen vállalati kultúrában történik az eset. Nincsenek egyértelmű döntések, mint ahogy nincsenek egyértelműen jó vagy rossz megoldások sem. Hiszünk abban, hogy a jelenlevőknek azzal tudjuk a legtöbbet adni, ha minél több nézőpontot felszínre hozunk. Ennek érdekében fogunk kérdezni, megszólaltatni és akár provokálni is.

Több nagy cégnél dolgoztál HR vezetőként, mik az eddigi tapasztalatok? Milyen szerepekbe szorultál be, ami nem volt jó, és mi lenne az ideális szerep?

HR vezetőként nagyon sok szerepben kellett jelen lennem, melyek mindig függtek a vállalati kultúrától, az adott vezető elvárásaitól és a szituációtól is. Voltak olyan szerepek melyek közel álltak hozzám, – pl. a belső tanácsadó, coach, változási ügynök - így könnyen tudtam velük azonosulni. Voltak olyanok, melyeket felvettem, mert a szervezetnek akkor és ott arra volt szüksége – pl. adminisztratív szakértő, érdekegyeztető, konfliktuskezelő. És voltak olyanok is, melyekbe tudatosan nem léptem be – pl. lelki szemetesláda, tyúkanyó, ellenőr. Ez utóbbi helyzetek voltak a legnehezebbek, hiszen itt meg kellett értetnem a vezetőkkel és dolgozókkal, hogy miért nem hiszek ezekben és mi az, amit ajánlok helyettük.

Ha kíváncsi Pach Gabriella, Magyar Miklós (és sok más előadó) további gondolataira a HR szerepeiről, döntési helyzetekről, és egyéb témákról akkor jöjjön el a második HR Piknikre.
Jelentkezés és program itt.
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A dolgozók kétharmada heti 1-2 meetinget időpocsékolásnak tart

Magyarország első országos reprezentatív produktivitás kutatása egyebek közt arra keresett választ, hogy a hazai fehérgalléros dolgozók napi... Teljes cikk

Az empatikus munkahelyi vezetés sokkal hasznosabb, mint egy szál nőnapi virág!

Március 8-án ünnepeljük a nemzetközi nőnapot. Azonban az egynapos ünneplésnél sokkal fontosabb, hogy a nők minden nap komfortosan és biztonságosan... Teljes cikk

Nincs több email áradat szabadság után - így segít az AI felvenni újra a fonalat

Egy mesterséges intelligencia (AI) alapú alkalmazásnak köszönhetően többé nem kell órákat töltenie a munkavállalónak a hosszabb szabadság alatt... Teljes cikk