Mérséklődött a hazai kkv-k optimizmusa
A hazai kkv-k várakozásait mutató K&H kkv bizalmi index 10 pontot csökkent, így jelenleg 7 ponton áll. Bár az index továbbra is a pozitív tartományban van, a hangulatromlás mögött az áll, hogy a cégek növekvő közterhekre és magasabb hitelkamatokra számítanak, miközben az elmúlt hónapok gazdasági intézkedései inkább negatívan hatottak versenyképességükre.
A bizalom minden árbevétel-kategóriában alább hagyott, azonban minél nagyobb a cég, annál nagyobb változás figyelhető meg. Továbbra is a középvállalkozások bizalma a legmagasabb, de több mint felére, 36-ról 15 pontra zuhant. A kisvállalkozásoknál 18 pontos visszaesés történt, így hangulatuk jelenleg 4 ponton áll, miközben a mikrovállalkozások bizalma 9-ről 8 pontra mérséklődött, azaz gyakorlatilag nem változott.
Az ágazatok közül továbbra is az ipari cégek a legbizakodóbbak, annak ellenére, hogy 38-ról 26 pontra mérséklődött bizalmuk. Tőlük nem sokkal lemaradva a kereskedelmi cégek vannak, nekik gyakorlatilag nem változott az előző negyedévhez képest a hangulatuk (21 pont). A szolgáltató és a mezőgazdasági szektor viszont ennél jóval szerényebben látja a következő egy évet (4 és 1 pont), utóbbinál ráadásul 20 pontos visszaesés történt.
Az előző negyedévi közterhekre vonatkozó pozitív várakozások alábbhagytak, és akik eddig adócsökkentésben bíztak, most már inkább növekedésre számítanak. „Az előző negyedévi 30%-ról 39%-ra ugrott azon cégek aránya, amelyek magasabb adókkal és járulékokkal terveznek a következő egy év során, ezzel párhuzamosan pedig 34%-ról 24%-ra csökkent az alacsonyabb közterheket feltételezők aránya. Ezzel összefüggésben a kormányzat tevékenységéről is negatívabban nyilatkoztak a cégek, ugyanis az előző negyedévi 16% helyett jelenleg már 24% gondolja úgy, hogy az elmúlt hónapok intézkedései - mint például feltehetően a cafeteria szabályok módosítása - rontottak versenyképességén. Mindemellett a cégek többsége (57%) egyértelműen növekvő vállalati hitelkamatokkal kalkulál, a szektor átlagosan 2 százalékpontos díjnövekedést valószínűsít az előttünk álló egy évben.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda, valamint rendezvényhelyszín kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2023.... Teljes cikk
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor... Teljes cikk
A 2021-2027-es időszakra szóló Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) 2500 milliárd forint keretéből az idén... Teljes cikk
- Így indítsunk vállalkozást kismamaként 2 hete
- Ez jelenthet kiutat a nehézségekkel küzdő vállalkozások számára 3 hete
- A SZÉP Kártya márciusban is népszerű fizetőeszköz volt 4 hete
- Erre figyelmeztetik a szakértők az üzemanyagkártyát használó vállalkozásokat 4 hete
- Felmérés: ez a hazai vállalkozások legnagyobb problémája 4 hete
- Kiderült, mennyire dolgoznak hatékonyan a magyar fehérgallérosok 4 hete
- Már lehet pályázni az Európai Vállalkozásfejlesztési Díj 2024. évi felhívására 1 hónapja
- Újabb szintre lép az azonnali fizetés 2 hónapja
- Levonás jöhet a SZÉP Kártyákra! - Erre a határidőre érdemes figyelni! 2 hónapja
- Újabb 15 milliárdos szakaszra pályázhatnak a cégek munkahelyi képzéseik megvalósításához 3 hónapja
- Átadták az Év Befektetője díjakat 3 hónapja