Mennyit keres egy pilóta?
A légiutas-forgalom növekedésével, a fapadosok egyre nagyobb térnyerésével, alighanem nincs különösebben nagy jóstehetségre szükség ahhoz, hogy lássuk pilótákra szükség lesz, méghozzá egyre többre a jövőben. A pilótákat, felelősségükhöz mérten meg is fizetik. 2018-ban a Fizetések.hu által küldött adatok szerint az átlagbérük havi bruttó 985 700 forint volt.
Jelentős emelkedés 2017-ben következett be a pilóták bérezésében, itt a 2016-os adatokhoz képest, több mint 130 ezer forintot nőtt a bér, míg előtte három éven keresztül szinte stagnált.
Az adatokat a Fizetések.hu szolgáltatta.
Repülőtéri munkalehetőségeket ITT talál.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Nem a pénzügyi korlátok, hanem a tehetségek megtalálása a legnagyobb kihívás a cégek toborzásában. A megtartásban sem a fizetés az első számú... Teljes cikk
A bérek átláthatóságáról szóló európai uniós irányelv hamarosan részletes jelentésre kötelezi a közép- és nagyvállalatokat a női és a... Teljes cikk
Minden elemzői várakozást felülmúltak a KSH által közzétett januári kereseti adatok. A bruttó átlagkereset 605.000 Ft, a rendszeres bruttó... Teljes cikk
- Mennyit keresnek a HR-esek? 3 hónapja
- Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat 3 hónapja
- Szinte még el sem kezdődött az év, a brit nagyvállalati vezetők már megkeresték alkalmazottaik idei éves bérét 5 hónapja
- Elindult a vasutasok országos sztrájkja 8 hónapja
- Négyből három európai pilóta elaludt az elmúlt egy hónapban vezetés közben 9 hónapja
- Példátlan béremelést kaptak az American Airlines pilótái 10 hónapja
- Mennyit keres: HR, IT és építőipar? 10 hónapja
- A bruttó átlagkereset összege nemzetgazdasági áganként 10 hónapja
- Különböző szakmákban dolgozók fizetésének áttekintése Magyarországon 11 hónapja
- Ismét sztrájkolnak a Ryanair pilótái 11 hónapja
- 60 ezerről 2 millióra emelte a repülőorvosok éves felügyeleti díját Lázár János tárcája 11 hónapja