Mely iparágakban keresnek csillagászati összeget a topmenedzserek?
Az amerikai Bloomberg ügynökség nemrégiben kiértékelte a felső vezetők fizetését. Amellett, hogy a világ legerősebb gazdaságának és cégeinek vezetői ők, kiváltságos helyzetben is vannak, hisz nem meglepő módon óriási javadalmazásokat visznek haza. Azonban melyek azok az ágazatok, ahonnan a topmenedzserek a legnagyobb fizetést vihetik haza? Íme a lista.
Az amerikai telekommunikációs iparban dolgozó vállalatvezetők igen szerencsés helyzetben vannak, hisz ők átlagban éves szinten mintegy 24 millió amerikai dollárral gazdagodnak. Fizetésük azonban a többi vezető ágazathoz képest "szerénynek" mondható, így ők a lista 9. helyét foglalják el.
Építőipar
Az amerikai gazdaság teljesítőképességét bizonyítja az, hogy az építőipari befektetők és vezetők több pénzt vihetnek haza, mint a telekommunikációban dolgozók.
Fogyasztási cikkek ipara
Gazdasági szakemberek által gyakran hangoztatott vélemények alapján ott, ahol erős a gazdaság, a vásárlóerő, valamint a vásárlási kedv is jelentősen megugrik. Így nem csoda tehát, hogy a fogyasztási cikkek iparában dolgozó vállalatvezetők és menedzserek javadalmazása is kiemlkedő. Meglepő módon azonban a javadalmazások alacsonyabbak azoknál a vállalatoknál, amelyek alapvető fogyasztási cikkeket - például élelmiszereket forgalmaznak - azonban ezek a vezetők sem panaszkodhatnak, hisz éves szinte átlagosan 28 millió dolláros javadalmazással rendelkeznek.
Kőolaj- és energiaipar
A kőolaj- és energiaiparban dolgozó vállalati vezetők sem panaszkodhatnak, hisz annak ellenére, hogy a kőolaj ára az elmúlt időszakban megviccelte a gazdasági szakembereket is, és rég nem látott csökkenéseket produkált, itt a vállalati vezetők még így is évi 28 millió dollárt keresnek.
Nagyipari cégek
Még ennél is jobb helyzetben vannak a jól teljesítő amerikai nagyipari cégek, mint például az Alcoa. Itt a vállalati javadalmazások az évi 29 millió dolláros határt is elérhetik.
Egészségügyi szolgáltatások ágazata
Nem meglepő módon az egészségügyi szolgáltatások ágazata Amerikában is igen szép bevételeket hoz. Az itt dolgozó vállalatvezetők javadalmazása is kiemelkedő - éves szinten átlagosan mintegy 34 millió dollár.
Pénzügyi- és befektetési szektor
A dobogós helyeken immáron olyan cégvezetőket találunk, akik az amerikai befektetési és pénzügyi szektorban töltenek be vezető szerepet. Azonban a top-vezetőktől eltekintve - akik természetesen dúsgazdagok - a pénzügyi szektorban a vezetői fizetések "csak" a 36 millió dollárt érik el.
Internetes-technológiai cégek
A képzeletbeli dobogó második helyét a technológiai cégek foglalják el. Mint a pénzügyi szektorban is, természetesen itt is vannak dúsgazdag vállalkozók és cégvezetők - mint például Mark Zuckerberg vagy akár Larry Ellison (Oracle - 100 millió dollár/év), azonban az átlagos menedzseri fizetés ebben az iparágban évi 41 millió dollárra rúg.
Luxuscikkek iparága
Aki a képzeletbeli dobogó első helyét elfoglalja - és méltán örülhet - az nem más, mint Nicholas Woodman, aki a 2014-es évben mintegy 285 millió amerikai dollárt zsebelt be fizetésként. Woodman a GoPro kamerákat gyártó cég vezetője, tehát a szórakoztatóelektronikai iparban dolgozik. A luxuscikkek - játékszerek -iparágához azonban további olyan termékek is kapcsolódnak, mint a luxusautók vagy más luxustárgyak - például luxusórák. Az ebben az iparágban tevékenykedő top-menedzserek kiemelten jó helyzetben vannak, hisz az ő fizetésük akár az évi 50 millió dolláros álomhatárt is átlépheti.
http://hu.sofortgmbh.eu/magazin/Bloomberg
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Nem a pénzügyi korlátok, hanem a tehetségek megtalálása a legnagyobb kihívás a cégek toborzásában. A megtartásban sem a fizetés az első számú... Teljes cikk
A bérek átláthatóságáról szóló európai uniós irányelv hamarosan részletes jelentésre kötelezi a közép- és nagyvállalatokat a női és a... Teljes cikk
Minden elemzői várakozást felülmúltak a KSH által közzétett januári kereseti adatok. A bruttó átlagkereset 605.000 Ft, a rendszeres bruttó... Teljes cikk
- Ennyi borravalót adnak a magyarok a vendéglátóhelyeken 2 hete
- Tízből nyolc diákmunkást a fizetés motivál 2 hete
- KSH: 9.9 százalékkal nőtt a reálkereset egy év alatt 4 hete
- Egészségügyi bértábla 2 hónapja
- Az átlagkeresetek változása Magyarországon (2003-2024. január) 2 hónapja
- Mikor kapom meg a fizetésem és a bent maradt szabadságomat, ha felmondtam? 2 hónapja
- Itt vannak a friss kereseti adatok - Ezek voltak a legjobban és legrosszabbul fizetett szakmák 2023-ban 2 hónapja
- Bele lehet szeretni ebbe a hivatásba: interjú Szalavics Mariann NAV-elnökhelyettessel 2 hónapja
- Ilyen várakozásokkal tekint a jövőbe 103 nagyvállalat 2 hónapja
- Mennyit keresnek a trénerek? Mennyibe kerül a tréning? - elemzés a tréneri napidíjakról 3 hónapja
- Évi 70 millió forintos fizetésért keresnek háziorvost 3 hónapja