Megvan az ország legjobb kamionsofőrje
A kamionsofőröknek elméleti és gyakorlati feladatsorokon kellett bizonyítaniuk rátermettségüket az „5 tengelyen – biztos kézzel!” című versenyen.
Szombaton a drivingcamp Hungary zsámbéki vezetéstechnikai tanpályáján rendezték meg az ország egyetlen kamionos közlekedésbiztonsági versenyét. A NiT Hungary és az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság immár tizedik alkalommal szervezte meg az „5 tengelyen – biztos kézzel!” című versenyt. A döntőben tíz kiváló tehergépkocsivezető mérte össze tudását, közülük a 34 éves nyíregyházi Kinczel Raimund diadalmaskodott, elnyerve ezzel „A legkiválóbb magyar kamionsofőr 2022” címet és a 2 millió forintos fődíjat, valamint a lehetőséget, hogy jövőre egy luxemburgi nemzetközi versenyen képviselhesse hazánkat.
“Édesapám és munkaadóm, Kinczel Ferenc egyéni vállalkozó is kamionos, valószínűleg neki köszönhetem a szakma szeretetét. Elvégeztem az egyetemet is, közgazdász diplomám van, de mégsem dolgoztam ilyen munkakörben. Egyszerűen imádok vezetni, már 13 éve sofőrködöm, ennél jobb munkát el sem tudok képzelni” - mondta Raimund, aki azt mondja, a vezetési rutinja miatt főleg egy-egy különlegesebb feladat miatt kellett külön készülnie a versenyre.
A 10 éve megrendezésre kerülő „5 tengelyen – biztos kézzel!” című versenynek eddig több mint 5000 nevezője volt. A kamionsofőrök több forduló során mérték össze képességeiket. Az első fordulóban elméleti tudásukról adtak számot egy online teszt kitöltésével, a másodikban viszont már elméleti feladatokon kívül gyakorlati feladatsort is végre kellett hajtaniuk, valamint közúton mérték a gazdaságos vezetési stílusukat is. A két elődöntőbe bekerült 30 versenyzőből került ki az ország 10 legjobb tehergépjármű-vezetője, akik a döntőben különböző nehézségű vezetéstechnikai, vészhelyzet-elhárítási, rakománykezelési és ügyességi próbatételek során bizonyíthatták rátermettségüket.
További eredmények:
3. helyezett Szemenyei Zoltán, a Szemi Autós-motoros Iskola munkavállalója,
2. helyezett Dzsupin Dávid, a CSV Logistik Kft. gépkocsivezetője.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Miért szeretek recruiter lenni? – tette fel a kérdést néhány ismert toborzási szakembernek Csatalinácz Adrienn, az euJobs HR-Group HR és BRAND... Teljes cikk
Tudja mi a különbség a sales manager, a business development manager és account manager munkakörök között? A gyakorlatban nem sok: az... Teljes cikk
Bár a tendencia javulást mutat, még mindig bátorítani, biztatni kell a fiatal lányokat, hogy az úgy nevezett STEM szakmák vagyis a tudomány, a... Teljes cikk
- Aranyat érhet egy nyerő szakma 4 hete
- Orbán Viktor: a magyar gazdaság gerincét a szakmunka, a szakmunkások, a szakiparosok adják 4 hete
- Generációváltás az auditor szakmában - miért olyan nehéz az utánpótlás képzése? 1 hónapja
- Ma rendezik a Logisztika Napját 1 hónapja
- Kihirdették, mikor rendezik a Szakma Sztár Fesztivált 1 hónapja
- TOP 3 kihívás a HR szakmában - Kérdések és válaszok: 2. rész 2 hónapja
- Miért lesz valaki HR-es? - Kérdések és válaszok: 1. rész 3 hónapja
- Minden magyar érettségi azonos értékű 3 hónapja
- Mindenki coach, aki coachol? - avagy a life coaching sötét oldala 4 hónapja
- 1500 diák méri össze a tudását a Szakma Kiváló Tanulója Verseny fővárosi előválogatóján 5 hónapja
- Mi leszel, ha nagy leszel? - miért céltalanok a mai fiatalok és mit tehetünk ellene? 5 hónapja