Megtartották Magyarország eddigi legnagyobb informatikai versenyét
A Neumann Társaság és az ELTE Informatikai Karának szervezésében lezajlott e-Hódon 202 magyarországi iskola 27 702 diákja vett részt. A kezdeményezés célja, hogy felkeltse a diákok érdeklődését az informatika iránt, megmutassa annak sokszínűségét, és eloszlassa az azzal kapcsolatos negatív előítéleteket - írják közleményükben.
Idén ez meglehetősen jól sikerült, a november 11-15. között az interneten keresztül zajlott e-Hód versenyen 202 magyarországi iskola 27 702 diákja vett részt, ami rekordnak számít, korábban soha nem vett részt ilyen sok diák hazai informatikai tanulmányi versenyen. A versenyző csapatoknak 45 perc alatt kellett korcsoportjuktól függően 18, vagy 12 feladatot megoldaniuk az internetes felületen kívül minden egyéb szoftver, vagy más külső segítség igénybe vétele nélkül.
Az e-Hódot a Neumann Társaság az ELTE Informatikai Karával közösen 2011 óta rendezi meg Magyarországon: míg az első évben csupán 24 tanintézmény csatlakozott a kezdeményezéshez, 2014-ben már 100 iskola vett részt benne, 2019-ben pedig a kétszázas létszámot is sikerült átlépni. Az első évben még kevesebb, mint kétezer diák mérte össze tudását, 2015-re már több mint 13 ezren versengtek, tavaly a 25 ezres határt is átlépte a versenyzők száma, idén pedig ezt is sikerült túllépni. Világszerte egyébként 54 ország csatlakozott már a Bebras kezdeményezéshez, tavaly közel 2,8 millió diák vett részt a versenyen.
„Az idei verseny résztvevőinek motivációját mutatja, hogy az öt életkori kategóriából 188 első-harmadik helyezett került ki. A verseny során sok új ötlettel, ismerettel gazdagodhattak azok a diákok is, akik fizikai jutalomban végül nem részesülhetnek. S ezeket a további életükben reményeink szerint fel tudják majd használni" - mondta el Pluhár Zsuzsa, az ELTE tanársegédje, a Neumann Társaság Közoktatási Szakosztályának elnöke és a kezdeményezés magyarországi vezetője az idei versenyről a 2019-es e-Hódról.
Az e-Hód díjkiosztóját 2019. december 13-án 14:00 órakor fogják megtartani az ELTE IK Harmónia termében, ahol minden egy egyes kategória első három helyezettje kap majd jutalmat.
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Az érdeklődők a vállalkozásfejlesztésről és a termékek piacosításáról is tanulhatnak. Teljes cikk
Hétfőn magyarból érettségiztek a diákok. Teljes cikk
A cégek képviselői a jövőbeni gyakornokaikat, munkavállalóikat is megtalálhatják a rendezvényen. Teljes cikk
- Matematikával folytatódott az írásbeli érettségi 1 hete
- Bódis László: a doktori képzés kulcsfontosságú az innovációban 2 hete
- "Hősök adója", avagy miért lehet jobban kihasználni a segítő szakmák munkavállalóit? 2 hete
- Pályázat indul az egyetemeknek tudományos és innovációs parkok létrehozására 2 hete
- Új, innovatív kezdeményezés - Duális egyetemi mentor programot indít a szombathelyi Schaeffler 2 hete
- Az asztalos szakma is megadhatja az alkotás örömét 2 hete
- Neumann János Program: a cél, hogy a 100 legjobb egyetem között legyen egy magyar is 3 hete
- "Keressük a lila elefántot" - avagy miért izgalmas a toborzó szakma 3 hete
- Aranyat érhet egy nyerő szakma 3 hete
- Orbán Viktor: a magyar gazdaság gerincét a szakmunka, a szakmunkások, a szakiparosok adják 3 hete
- Generációváltás az auditor szakmában - miért olyan nehéz az utánpótlás képzése? 4 hete