kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 4 éve

Megnyílt az idei pályázat a családbarát munkahelyek kialakítására

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) tizedszer hirdet pályázatot családbarát munkahelyek kialakítására. A kiírás a www.emet.gov.hu címen érhető el.

A minisztérium ismertetése szerint idén 80 millió forint keretösszegű kiírásra pályázhatnak kis-, közép- és nagyvállalatok, valamint költségvetési szervek augusztus 3-ig.

A pályázaton legfeljebb 5 millió forint vissza nem térítendő támogatás igényelhető.

A pályázat olyan családbarát munkahelyek kialakítását és fejlesztését megvalósító programokat, intézkedéseket támogat, amelyek elősegítik a családi, magánéleti és munkahelyi kötelezettségek összehangolását. A kiírás egyszerre díjazza és ismeri el a munkahelyek már létező és még tervezett családbarát intézkedéseit és fejlesztéseit.

A nyertesek az erkölcsi elismerésen és a támogatási összegen túl jelentős kommunikációs és PR értéket is kapnak, hiszen a cím használata hozzájárul a nyertes vállalatok és szervezetek pozitív munkáltatói képéhez és a munkáltatói márkaépítéshez is. A családbarát működés mindezeken felül jelentős előnyt biztosíthat a képzett munkavállalókért folytatott versenyben is - mutat rá az Emmi közleménye.

Eddig 341 pályázó csaknem 400 millió forintos támogatásban részesült, amelyből az elmúlt években egyebek között olyan jó gyakorlatok valósultak meg, mint gyermekfelügyelet és óvodai ellátás biztosítása, játszószoba kialakítása, szünidei táborok szervezése, szünidei fizetett szabadság bevezetése, de előadássorozatok szervezésére, családi nyaralásokhoz történő hozzájárulásra is találni példát.

A pályázati kiírás július 1-től az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő honlapján, a www.emet.gov.hu címen érhető el.
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Friss energia - Tippek a munkahely megújításához

Eljött a tavaszi megújulás ideje. De hogyan lehet egy szervezetet megújítani úgy, hogy a munkatársak friss lendületet, energiát, kreativitást... Teljes cikk

Semmit nem lehet már rutinból csinálni - Sándorné Bosnyák Ágnes, a DENSO HR menedzsere

A folyamatos változás ma már alap, nem lehet rutinból vagy akár tavalyi tapasztalatok alapján működni, mondta el Sándorné Bosnyák Ágnes, a DENSO... Teljes cikk

Bele lehet szeretni ebbe a hivatásba: interjú Szalavics Mariann NAV-elnökhelyettessel

Öt évvel ezelőtt érkezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz. Első állása a közigazgatásban és azt mondja, hogy bele lehet szeretni ebbe a... Teljes cikk