Megközelítette a 440 ezer forintot az átlagkereset
A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 438 200 forint volt a múlt év novemberében, 8,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A novemberi átlagkereseteket átlagosan 62 500 forinttal növelték a nem rendszeres kereseti elemek (jutalom, prémium) - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A 2,7 százalékos novemberi inflációval számolva a reálkeresetek 5,7 százalékos emelkedést mutattak. A növekedési ütem az előző két hónapban is hasonló, 8,8 százalékos volt.
Az átlagkeresetek változása Magyarországon (2003-2020. január-november)
2020 novemberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete - a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél közfoglalkoztatottak nélkül számolva - 450 300 forint volt, 8,5 százalékkal több az egy évvel korábbinál.
A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 291 400, a közfoglalkoztatottak nélkül 299 500 forint volt. A kedvezményeket is figyelembe véve 300 200 forintot ért el, 8,8 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva.
Az átlagkeresetek alakulását jelentősen meghatározta a nem rendszeres kereseti elemek (jutalom, prémium) növekedése. A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélkül számolt) bruttó átlagkereset 375 700 forintra becsülhető, ez 8,7 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban, amikor szintén jelentős volt a prémiumok mértéke.
2020. január-novemberben a bruttó átlagkereset 399 300, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 265 500 forintot ért el, mindkettő 9,6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A 3,4 százalékos inflációval számolva a reálkeresetek 6 százalékkal voltak magasabbak mint az előző év első tizenegy hónapjában.
A teljes munkaidőben közfoglalkoztatottak száma egy év alatt 6,1 százalékkal 81 ezer alá csökkent, a keresetük 1,3 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól és bruttó 80 500 forint volt.
A feldolgozóiparban 7,4 százalékos, az építőiparban 13,8 százalékos volt a keresetek éves növekedése tavaly novemberben, amivel 480 900 forintot, illetve 344 ezer forintot ért el a bruttó bér. A szállítás, raktározás illetve a szálláshelyszolgáltatás vendéglátás területén szerény 3,9, illetve 2,4 százalékos volt a keresetek emelkedése és átlagosan 400 300, illetve 256 700 forint volt a bruttó átlagkereset.
A közigazgatás, védelem, kötelező társadalom-biztosítás területén a 1,6 százalékos növekedéssel is 557 ezer forint volt a bruttó átlagkereset, az oktatásban 9,0 százalékos, az egészségügyben 16,8 százalékos növekedéssel a bruttó átlagkereset elérte a 398 ezer, illetve a 440 300 forintot tett ki.

- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
További cikkek
A munkavállalók elégedettsége nem csak az anyagiakon múlik: friss kutatás
Nem a pénzügyi korlátok, hanem a tehetségek megtalálása a legnagyobb kihívás a cégek toborzásában. A megtartásban sem a fizetés az első számú... Teljes cikk
Megszüntetné a nemek közötti bérszakadékot az EU
A bérek átláthatóságáról szóló európai uniós irányelv hamarosan részletes jelentésre kötelezi a közép- és nagyvállalatokat a női és a... Teljes cikk
Várakozáson felül: 600 ezer forint az átlagkereset. Elindultak a bérek?
Minden elemzői várakozást felülmúltak a KSH által közzétett januári kereseti adatok. A bruttó átlagkereset 605.000 Ft, a rendszeres bruttó... Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- Ennyi borravalót adnak a magyarok a vendéglátóhelyeken 1 hete
- Tízből nyolc diákmunkást a fizetés motivál 1 hete
- KSH: 9.9 százalékkal nőtt a reálkereset egy év alatt 3 hete
- Két év alatt átlagosan 55 százalékkal emelkedett a reptéri dolgozók bére 2 hónapja
- Egészségügyi bértábla 2 hónapja
- Várakozáson felül: 600 ezer forint az átlagkereset. Elindultak a bérek? 2 hónapja
- A Continental Dohányipari Zrt. emelte a sátoraljaújhelyi gyárában dolgozók bérét 2 hónapja
- Az átlagkeresetek változása Magyarországon (2003-2024. január) 2 hónapja
- KSH: 14 százalékkal nőtt a bruttó átlagbér 2 hónapja
- Mikor kapom meg a fizetésem és a bent maradt szabadságomat, ha felmondtam? 2 hónapja
- Itt vannak a friss kereseti adatok - Ezek voltak a legjobban és legrosszabbul fizetett szakmák 2023-ban 2 hónapja