Megkapják a januári bérkülönbözetet az egészségügyi szakdolgozók?
Megkapják a novemberről előrehozott 8 százalékos illetményemeléssel járó januári bérkülönbözetüket az egészségügyi szakdolgozók, az emelés ezt követően már beépül a bérbe, a februári fizetéssel már az emelt alapbérrel számolt keresetek érkeznek majd a dolgozók számlájára - írja az MTI.
Az Emmi szerint 4-6 éves jogviszony esetén egy OKJ-s végzettségű ápoló átlagkeresete a saját kategóriájában a 2010-es 159 506 forinthoz képest most 309 345 forintra nő, 2019-ben pedig várhatóan 334 093 forint lesz. Egy 19-21 éves jogviszonnyal rendelkező, szintén OKJ-s végzettségű ápoló fizetési kategóriája szerinti átlagkeresete 2010-ben 172 228 forint volt, a mostani béremeléssel 342 582 forintra, 2019-ben pedig várhatóan 369 989 forintra emelkedik.
Felhívták a figyelmet arra is, hogy az alapbéremeléssel az egyes mozgóbérelemek - például az ügyeleti díj, a készenléti díj, a rendkívüli munkavégzés bérpótléka, a műszakpótlékok - díjai is emelkedtek.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Nem a pénzügyi korlátok, hanem a tehetségek megtalálása a legnagyobb kihívás a cégek toborzásában. A megtartásban sem a fizetés az első számú... Teljes cikk
A bérek átláthatóságáról szóló európai uniós irányelv hamarosan részletes jelentésre kötelezi a közép- és nagyvállalatokat a női és a... Teljes cikk
Minden elemzői várakozást felülmúltak a KSH által közzétett januári kereseti adatok. A bruttó átlagkereset 605.000 Ft, a rendszeres bruttó... Teljes cikk
- Szakdolgozók létszáma a magyar egészségügyben 1 hete
- Ennyi borravalót adnak a magyarok a vendéglátóhelyeken 2 hete
- Tízből nyolc diákmunkást a fizetés motivál 2 hete
- Anyaként egy nagyvállalatnál: így látják a munka és a magánélet egyensúlyát a Hankooknál dolgozó édesanyák 2 hete
- "Hősök adója", avagy miért lehet jobban kihasználni a segítő szakmák munkavállalóit? 2 hete
- Mire vágynak a dolgozó anyák? 2 hete
- Aláírták az Operaház új kollektív szerződését - így valósul meg a bérfejlesztés 3 hete
- KSH: 9.9 százalékkal nőtt a reálkereset egy év alatt 4 hete
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 1 hónapja
- Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél 1 hónapja
- Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké 1 hónapja