Megfizetik a mérnököket Komárom-Esztergom megyében
A Komárom-Esztergom megyében megtelepedett multiknak köszönhetően munkaerőpiaci szempontból a térség nincs rossz helyzetben. A megyei állástalanok száma 2007. júliusában nem érte el a 8 ezer főt (7560 fő), arányuk a munkavállalási korú népességen belül mindössze 3,6 százalék.
A fizikai dolgozók és a mérnökök keresettek
A megyében a gyártó cégek túlsúlya miatt elsősorban a fizikai dolgozók, a betanított munkások, a technikusok, illetve a mérnök végzettségűek számítanak keresettnek. "Az idegen-nyelvet beszélő gépész- és villamosmérnökök, projekt-mérnökök, EHS mérnökök néhány hét alatt állásra találhatnak a térségben" - tájékoztatott Pálné Mező Eszter, a személyzeti tanácsadással foglalkozó tatabányai T-HR Kft. ügyvezetője. "Az építőipar fejlődése miatt igény van ácsokra, festőkre, kőművesekre is. Emellett - mivel a kiskereskedelem és a vendéglátóipar szintén a felfutó ágazatok közé tartozik - a helyi cukrászoknak, pincéreknek, szakácsoknak és eladóknak sincs gondjuk az elhelyezkedéssel" - mondta el Juhász József, a Komárom-Esztergom Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.
Már érezni a megszorítások hatását
Problémás viszont az állásszerzés - ahogy az országban mindenhol - a bölcsész illetve a "slágerszakokon" végzetteknek. "Marketinges, rendezvényszervezői, pr-os munkák például csak elvétve akadnak, jelentkezőből pedig nem lenne hiány. Emellett érezni már a megszorítások hatását is a munkaerőpiacon, egyre több pedagógus és közalkalmazott tengődik munka nélkül. Nekik egyébként nem lesz egyszerű munkára lelni. Egyrészt igen nehéz a katedráról egy multinacionális vállalthoz váltani, másrészt pedig az általuk betölthető adminisztratív pozíciók esetében a cégek nyelvtudást és profi MS Office (Word, Excel) ismereteket várnak el - amivel viszont nem mindegyikük rendelkezik" - mondta el Pálné Mező Eszter.
Nincs nagy különbség a bérek között
Komárom-Esztergom megyét választani egyébként nemcsak az alacsony munkanélküliség miatt érdemes. A bérek tekintetében is igen kedvezőek a feltételek, a fizikai dolgozók esetében például alig van különbség a budapesti és a helyi fizetések között. Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat statisztikai adatai szerint a fizikai dolgozók a térségben 122 ezer forintot keresnek átlagosan, Budapesten pedig 124 ezer forint az átlagbér. A szellemi dolgozók keresete között már nagyobb a különbség, a fehérgalléros munkavállalók a megyében bruttó 213 ezer forintot keresnek átlagosan, míg Budapesten bruttó 284 ezer forint az átlagbér.
Legalábbis a statisztika szerint. Igaz a kamara és Pálné Mező Eszter ugyanakkor ennél alacsonyabb bérkülönbségről számolt be. "A mérnöki pozíciók esetében a dolgozók ugyanolyan fizetésekre számíthatnak, mint Budapesten. A gépész- és villamosmérnökök, tervezőmérnökök, a karbantartáshoz, biztonságtechnikához, illetve a minőségbiztosításhoz értő mérnökök - a kellő nyelvtudás birtokában - kezdőként bruttó 220-280 ezer forintos fizetéssel kalkulálhatnak, a tapasztaltak pedig bruttó 400-450 ezer forintot kereshetnek meg a térségben. A többi pozíció esetében átlagosan 10-15 százalék a bérkülönbség" - avatott be a T-HR Kft. ügyvezetője.
Sok a Szlovákiából érkező dolgozó
Mivel hazánk legkisebb területű megyéje a szlovák határ mellett helyezkedik el, felmerül a kérdés, vajon a munkaerőpiacon milyen arányban vannak jelen Szlovákiából érkező - többnyire magyar nemzetiségű - munkavállalók. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2006-ban Komárom-Esztergom megyében a foglalkoztatottak száma 134 400 fő volt. A hivatalos statisztika szerint a megyében tavaly 11 206 külföldi dolgozó vállalt munkát, nagy részük vélhetően Szlovákiából érkezik.
Ugyanakkor az arányok térségenként igen változóak. A komáromi és az esztergomi Duna-hidakon át több ezren ingáznak naponta. "A Komáromi Ipari Parkban például a 15 ezer dolgozó 40 százaléka szlovák állampolgár, de Esztergomban is nagy számban vannak jelen a külföldi dolgozók. A határtól messzebb lévő településeken arányuk körülbelül 5 százalék" - árnyalta a képet Pálné Mező Eszter.
Oroszi Babett
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Ismerje meg a BNO kód jelentőségét az egészségügyi diagnózisok és adókedvezmények szempontjából. Használja ki a betegszabadság kalkulátor... Teljes cikk
A közszolgálati tisztségviselők életében az illetményalap és a szabadságrendszere kiemelt jelentőséggel bír. A 2024-es minimálbér-emelkedés... Teljes cikk
Lemaradunk a visegrádi országoktól, vagy épp az élre törünk? Tényleg megelőzött minket Románia? Május 1-én uniós csatlakozásunk 20.... Teljes cikk
- Több mint 11 ezer helyi fiatalt segítettek munkához jutni Baranyában 8 hónapja
- Majdnem megölte a kollégáját a targoncával egy dolgozó Komáromban 10 hónapja
- Ismeretlen anyagtól lett rosszul több munkás az Iváncsán épülő akkumulátorgyárnál 12 hónapja
- Dolgozóinak 90 százalékát elbocsátja egy zalai vállalat 13 hónapja
- Több mint kétmilliárd forintos foglalkoztatási program indult Csongrád-Csanádban 1 éve
- Hogyan javíthatunk a toborzási folyamaton? 1 éve
- Maszkokkal, pendrive-okkal csaltak el több mint egymilliárd forintnyi áfát 1 éve
- Tízezer liter nyersolajat lovasított meg négy férfi a munkahelyéről 2 éve
- 2300 embert juttatna álláshoz egy 4 milliárdos program Békésben 2 éve
- Konzorcium hozott létre több mint 7 ezer munkahelyet fiatalok számára 2 éve
- Ötszáz határvadász állt szolgálatba Csongrád-Csanád megyében 2 éve