Még mindig nem vagyunk nyitottak a távmunkára
Az USÁ-ban 50 millióra tehető a távmunkások száma. Nálunk ennek ellenére még mindig finom tartózkodás jellemzi a munkaerőpiacot ha távmunkáról van szó. Kitekintettünk a nagyvilágba és benéztünk a Magyar Telekomhoz, hogy megtudjuk: mi a helyzet valójában a távmunka terén.
Nemzetközi kitekintés
Az első távmunka-projektek az USA-ban jelentek meg, Amerika első számú távmunka-szervezetével, az ITAC-al (International Telework Association and Council) az élen.
Az USA-ban napjainkban így már 45-50 millióra becsülhető a távmunkában dolgozók száma. Japánban 1 millióan, Kanadában 1,5 millióan dolgoznak távmunkásként. Dániában pedig már bilaterális keret-megállapodások szabályozzák a távmunkában történő foglalkoztatás munkavállalók és munkáltatók számára fontos keretfeltételeit.
Az EU-ban minden tizedik ember legalább egy napot tölt távmunkával a héten, de a munkaviszonnyal rendelkezőknek csupán 2 százaléka dolgozik hivatásszerűen otthonról. Németország vezet a távmunkások számát tekintve, közel 6 millió német tartozik ebbe a csoportba. Németország mellett már Nagy-Britanniában is egyre több távmunkást tartanak nyilván. Őket követi Olaszország és Írország, nem sokkal lemaradva jön Franciaország, Spanyolország, Luxemburg, majd Portugália.
Az Európai Unió a részmunkaidős, a határozott idejű szerződéses és az önfoglalkoztatók létszámának alakulását figyelve megállapította, hogy e három foglalkoztatási forma együttes aránya a legmagasabb Hollandiában és Spanyolországban, ahol a keresők több mint 60 %-a dolgozott már a hagyományostól eltérő - bár más-más jellegű formákban. A legalacsonyabb Luxemburgban (21,1 %). Az Eu átlagában már a keresők 44,9 %-a dolgozott e formák valamelyikében.
Magyarországon eddig nem készült hivatalos felmérés a távmunkások számáról. Becslések szerint ez ma az aktív munkavállalók mintegy négy százaléka. Kimutatások szerint a távmunkások aránya évente 20-30 százalékkal növekszik. A távmunka iránt a munkavállalói oldalon fokozott érdeklődés mutatkozik, azonban nem csak a dolgozói oldalról népszérűsödik, több multinacionális cég is kezdi felismerni ennek a munkáltatói formának a gazdasági előnyeit.
Távmunka a Magyar Telekomnál
A Magyar Telekom saját munkavállalói között foglalkoztat távmunkásokat. A távmunkával foglalkoztatottak száma a 2003. évhez képest közel 6%-kal nőtt. A tapasztalatok továbbra is kedvezőek: mind a vezetők, mind a távmunkások hasznosnak és hatékonynak tartják az ilyen formában történő munkavégzést. Több száz munkatársuk a szó hagyományos értelmében távmunkás. A többségük adminisztratív munkát végez, de akadnak közöttük eladók, értékesítők, akik így sokkal közelebb kerülhetnek a potenciális vevőkörhöz, mint azok, akik a Telekom - irodákban ülnek. A cég a módszer bevezetésével példát mutatott, másrészt tapasztalatot gyűjtött - olvashattuk a cég vezérigazgatójának egy korábbi nyilatkozatában. A jelenlegi helyzetről a Magyar Telekom kommunikációs osztálya nyilatkozott portálunk számára:
"A távmunkában történő alkalmazással a számunkra értékes munkaerőt még nagyobb mértékben meg tudjuk tartani, hiszen ezzel a munkavégzéshez nagyobb rugalmasságot tudunk biztosítani. Biztosítjuk a dolgozók számára a munkavégzéshez szükséges feltételeket.
A távmunka elterjedése áttételesen, számos területen jelentős megtakarításokat eredményezhet. Éppen ezért a távmunka elterjesztését a következő években az állam EU forrásokból fogja támogatni. A Magyar Távmunka Szövetség hamarosan pályázati felhívást tesz közzé, mely a távoli helyről történő munkavégzés fejlesztésének ösztönzésére, a távmunka, a nem tipikus munkahelyek kialakításával kapcsolatos ismeretek terjesztésére, a családbarát munkahelyek kialakításának ösztönzésére, valamint a munkavégzés hatékonyságának növelésére irányul.
Mészáros Etelka
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Milyen kihívások állnak a HR-szakma és a toborzás előtt? Különleges gondolkodás kell-e a Z generációhoz? Jó-e a női vezetői kvóta a cégeknél?... Teljes cikk
A home office az otthonról végezhető munkát jelenti. Lehetősége szélesebb körben a koronavírus-járvány idején terjedt el. A pandémia óta az ilyen... Teljes cikk
A home office a COVID előtt, jellemzően multinacionális vállalatnál dolgozók kiváltsága volt, a járvány alatt viszont irodai munkakörökben... Teljes cikk
- Így áll az EU-tagállamok munkanélküliségi rátája 2024 márciusában 2 hete
- Meddig élünk? - mutatjuk, hogy változott az országonként várható élettartam az EU-ban 2 hete
- Akkumulátorgyárak: "a munkakörülmények miatt kódolva van az újabb tragédia" 2 hete
- Anyaként egy nagyvállalatnál: így látják a munka és a magánélet egyensúlyát a Hankooknál dolgozó édesanyák 2 hete
- Mire vágynak a dolgozó anyák? 2 hete
- Európai uniós minimálbér: szociális párbeszéd nélkül nem tud megvalósulni Magyarországon 3 hete
- Ennyi dolgozó túlórázik az Európai Unióban 3 hete
- Minden ötödik magyarországi német vállalat leépítést fontolgat idén 3 hete
- Munkaszerződés nélkül foglalkoztattak egy 15 éves fiút, akinek mindkét kezét összepréselte egy gép 3 hete
- Foglalkoztatottság, nyugdíj, keresetek - jobban teljesítünk, mint 20 éve? 3 hete
- "A hatékony és sikeres munkavégzéshez kiegyensúlyozott magánéletre van szükség" 3 hete