Még mindig kevés fogyatékkal élő dolgozik
Hazánkban a fogyatékossággal élő emberek mindössze 2-3 százaléka rendelkezik felsőfokú végzettséggel, és a nyelvtudás hiánya is korlátozza foglalkoztathatóságukat. E célcsoport számára a legfontosabb stratégiai cél a nyílt munkaerőpiacra való kivezetés. Jelenleg 33 civil szervezet nyújt számukra alternatív munkaerő-piaci szolgáltatást, amelynek köszönhetően tavaly 839 fogyatékkal élő ember tudott elhelyezkedni.
Hozzátette: jelenleg 33 civil szervezet nyújt számukra alternatív munkaerő-piaci szolgáltatást, amely a tavalyi évben a bevont 5235 ügyfél közül 839 személy normál munkahelyen való elhelyezését támogatta.
Társadalmi szolidaritás a versenyképesség szolgálatában
Virág Éva, az AmCham HR Bizottságának elnöke elmondta, hogy harmadik éve szerveznek konferenciát a társadalom toleranciájának növelése érdekében. Álláspontjuk szerint az esélyegyenlőségi kérdés az egyik legfontosabb tényezője egy modern és demokratikus állam fejlődésének. Úgy gondolják, mindannyiunk feladata, hogy széles körű tájékoztatással, a jogszabályi környezet módosításával, felelősségteljes piaci és politikai magatartással hozzájáruljunk az ország versenyképessége szempontjából elengedhetetlen társadalmi szolidaritás növeléséhez.
Jeffrey D. Levine, az Egyesült Államok nagykövetségének ügyvivője azt hangsúlyozta, hogy akkor érthetjük meg igazán a fogyatékossággal élő emberek nehézségeit, problémáit, ha mi magunk is megtapasztaljuk ezeket.
Kerekesszékesek a call centerben
Müllerné Székely Noémi, Magyar Telekom Nyrt./ T-Mobile és Integrált Lakossági Ügyfélszolgálatának igazgatóhelyettese személyes elkötelezettsége révén jutott arra az elhatározásra, hogy a call centerben kerekesszéket használó mozgássérült munkavállalóknak munkalehetőséget biztosít. Jelenleg 16 megváltozott munkaképességű kolléga dolgozik náluk, akadálymentes munkakörnyezetben. A munkaköri követelményeket megbízhatóan teljesítik, elkötelezettek, lojálisak, fluktuáció gyakorlatilag nincs ebben a munkavállalói körben.
A szakemberek a rendezvényen rámutattak: jelenleg hazánkban a fogyatékossággal élő emberek mindössze 2-3 százaléka rendelkezik felsőfokú végzettséggel, és a nyelvtudás hiánya is korlátozza foglalkoztathatóságukat. Mint azt Kiss Enikő HR igazgató kiemelte, az IBM Magyarország Kft. éppen erre a nehézségre reflektált fogyatékos diákok egyenlő esélyű hozzáférését biztosító programjával.
Amiért megéri...
A Salva Vita Alapítvány és a Tesco-Globál Áruházak Zrt. közös előadásának keretében a résztvevők egy tanulásban akadályozott fiatalemberrel is megismerkedhettek, aki az Alapítvány Támogatott Foglalkoztatás szolgáltatása segítségével helyezkedett el a Tesco-ban kocsigyűjtőként. Hackl Mónika, a Tesco szóvivője kiemelte, az értelmi sérült kollégák példamutatóan megbízhatóak, elkötelezettek, a kollégák is pozitívan reagálnak rájuk, sőt a saját munkájukat is jobban megbecsülik általuk. A vásárlók azonban idegenkednek tőlük, a fogyatékos - különösen az értelmi sérült - embereknek hazánkban egyelőre igen alacsony szintű a társadalmi elfogadottsága.
Kocsy Béla igazgató a Hotel Pandában zajló munkafolyamatokat mutatta be, a szálloda 95 százalékban megváltozott munkaképességű munkavállalókat foglalkoztató, Európában egyedülálló vállalkozás, amely a Salva Vita Alapítvány képzési programjának is gyakorlati helye. Kocsy Béla kiemelte, hogy a négycsillagos szálloda egy profit-orientált vállalkozás, számukra üzletileg is megéri a fogyatékos kollégák alkalmazása. Felmérés bizonyítja, hogy dolgozóik kedvesebbek, mint a többi szállodában, a légkör barátságosabb, családiasabb. Emellett az sem elhanyagolható, hogy átlagosan 20 százalékot javult a sérült munkavállalók egészségi állapota, pusztán a munkába állástól. Szállodai kihasználtságuk - és ezáltal eredményességük - folyamatosan javul, ami egyértelműen a fogyatékos kollégák teljesítményét, elkötelezettségét dicséri.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Ismerje meg a BNO kód jelentőségét az egészségügyi diagnózisok és adókedvezmények szempontjából. Használja ki a betegszabadság kalkulátor... Teljes cikk
A közszolgálati tisztségviselők életében az illetményalap és a szabadságrendszere kiemelt jelentőséggel bír. A 2024-es minimálbér-emelkedés... Teljes cikk
Lemaradunk a visegrádi országoktól, vagy épp az élre törünk? Tényleg megelőzött minket Románia? Május 1-én uniós csatlakozásunk 20.... Teljes cikk
- Csodálatos panoráma, végtelen látvány - Ez a Hotel Ózon és a hamarosan nyíló Infinity étterem a Mátra szívében! 1 hónapja
- Profi programozók önkéntes munkája segítheti a fogyatékkal élő embereket, hogy munkához jussanak 3 hónapja
- Megállapodás a Tescónál - ennyivel nőnek a bérek és a cafeteria 4 hónapja
- Új magyarországi HR-igazgatót nevezett ki a Tesco 4 hónapja
- A sérült gyermeket nevelőknek csak 36 százaléka dolgozik 4 hónapja
- 5+1 ok, amiért a Hotel Ózon a tökéletes helyszín cégük rendezvényének 4 hónapja
- Tízezer alá esett a Tesco létszáma, 140 fővel dolgoznak kevesebben a Morgan Stanley-nél 7 hónapja
- Jól tartják dolgozóikat ezek a kereskedelmi láncok 8 hónapja
- Még több fizetett szabadságot ad 35 év alatti dolgozóinak a Tesco 8 hónapja
- Ingyenes érveléstechnikai képzést hirdet az MCC 9 hónapja
- Közel 300 fős csökkenés a Tescónál, 200 fő felett nőtt a Lidl: létszámtrendek 10 hónapja