Még két hétig igényelhető az ágazati bértámogatás
December 11-ig igényelhető az ágazati bértámogatás, aminek maximális mértéke a minimálbér másfélszerese, személyenként bruttó 241 500 forint - közölte Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
Eddig több mint 10 ezer munkavállaló esetében, több mint 1 milliárd forint összegben igényeltek ágazati bértámogatást a munkáltatók. A programra még két hétig, 2020. december 11-ig lehet jelentkezni.
A munkáltatónak emellett járulékokat sem kell fizetnie a novemberi munkabérek után, így teljes bérköltségének több mint a felét is megkaphatja kompenzációként, ha nem bocsátja el a munkavállalóját, és munkabérét kifizeti.
A juttatást bruttó 483 ezer forintos fizetésig maradéktalanul, a felett pedig a minimálbér összegének másfélszereséig lehet érvényesíteni, akár a részmunkaidőben foglalkoztatottak után is.
Az ágazati bértámogatás programban eddig beérkezett és feldolgozott kérelmek alapján a munkáltatók átlagosan 106 ezer forint támogatást igényelnek munkavállalónként.
A kérelmek 28 százalékát Budapesten nyújtották be, a támogatásban érintett munkavállalók több mint fele a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás ágazatban dolgozik.
Bodó Sándor emlékeztetett rá, hogy a foglalkoztatók egyszerűen, egy egyoldalas kérelem kitöltésével tudnak pályázni az ágazati bértámogatásra. A kérelmeket a telephelyük, székhelyük szerint illetékes kormányhivatalnál adhatják be.
A részletes dokumentáció a munka.hu honlapon található meg.
Fotó: unsplash.com

- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
További cikkek
Legyen naprakész a társadalombiztosítási jogokkal és kötelezettségekkel!
Ismerje meg a BNO kód jelentőségét az egészségügyi diagnózisok és adókedvezmények szempontjából. Használja ki a betegszabadság kalkulátor... Teljes cikk
A közszolgálati jogviszony szabályai: illetmények, szabadságok, felmentési idő nagyító alatt
A közszolgálati tisztségviselők életében az illetményalap és a szabadságrendszere kiemelt jelentőséggel bír. A 2024-es minimálbér-emelkedés... Teljes cikk
Foglalkoztatottság, nyugdíj, keresetek - jobban teljesítünk, mint 20 éve?
Lemaradunk a visegrádi országoktól, vagy épp az élre törünk? Tényleg megelőzött minket Románia? Május 1-én uniós csatlakozásunk 20.... Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- Czomba Sándor: áprilisban indul a 30 év alattiak elhelyezkedését segítő Ifjúsági Garancia Plusz program 2 hónapja
- 5 milliárd forintos forrásból indul bérfejlesztő program kkv-knak 4 hónapja
- Majdnem hétezer nógrádi fiatal kapott anyagi támogatást az Ifjúsági Garancia programban 5 hónapja
- A COVID-19 jelentős veszteségeket okozhat a cégeknek, amelyek azonban elkerülhetőek vagy csökkenthetőek lehetnek 6 hónapja
- Olaszország: sztrájkolnak a közigazgatásban dolgozók, köztük a pedagógusok is 7 hónapja
- Rendkívüli dolgozói juttatást kapnak a Penny dolgozói 7 hónapja
- Jobbik: magyar adófizetői pénzből ne vendégmunkások foglalkoztatását támogassa a kormány! 10 hónapja
- Felmérés: alapelvárás lett a rugalmas munkaidő, sokakat frusztrál a munkahelyi technika minősége 1 éve
- Spanyolországban bértámogatást kapnak a négynapos munkahétre átálló cégek 1 éve
- Az elmúlt 15 év legnagyobb növekedését tapasztalták a családi cégek tavaly 1 éve
- Egy év fizetés nélküli szabadság után mondtak fel azoknak a katonáknak, akik nem oltatták be magukat covid ellen 1 éve