kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Március 19-ig igényelhető az adóbevallás tervezetének postázása

Március 19-én éjfélig kérhetik a személyi jövedelemadó bevallási tervezetének postázását azok, akiknek nincsen ügyfélkapu regisztrációjuk, és tavaly nem voltak egyéni vállalkozók - írja az MTI.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén is külön kérés nélkül automatikusan elkészíti az adóbevallás tervezetét azoknak, akikről munkáltatói, kifizetői adattal rendelkezik. Az elkészült tervezeteket április 30-ig küldik el postán azoknak, akik igénylik.

A kérelmet be lehet nyújtani SMS-ben a 06 (30) 344-43-04-es telefonszámon, a NAV honlapján elérhető webűrlap (www.nav.gov.hu/eszja/eszja) kitöltésével és telefonon a 1819-es infóvonalon. Lehet kérni a bevallás tervezetének kiküldését a NAV előzetes regisztrációt és azonosítást igénylő Ügyfél-tájékoztató és Ügyintéző Rendszerén keresztül, az ingyenesen hívható 06 (80) 20-21-22-es telefonszámon, postai úton kötetlen levél formájában és a NAV honlapjáról letölthető BEVTERVK-nyomtatványon, vagy személyesen a NAV ügyfélszolgálatain is - sorolta közleményében az adóhatóság.

SMS-ben az SZJA rövidítés mellett az adóazonosító jelet és a születési dátumot kell elküldeni. Egy telefonszámról bármennyi adóazonosító jelre igényelhető a tervezet postázása - tették hozzá.

Kiemelték, hogy annak sem kell aggódnia, aki lecsúszik a március 19-ei határidőről, mert május 22-ig személyesen a NAV ügyfélszolgálatain is kérheti adóbevallási tervezetének kinyomtatását. Emellett az adózó bármikor nyithat ügyfélkaput, mellyel adóbevallási tervezetét a www.nav.gov.hu-ról és a www.magyarorszag.hu-ról elérhető "eSZJA Portálon" azonnal megtekintheti.

A személyi jövedelemadó 1+1 százalékának felajánlásáról május 22-ig lehet rendelkezni, a korábbi évekhez hasonlóan elektronikusan és papíron is - emlékeztet a NAV.

MTI
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Várakozáson felül: 600 ezer forint az átlagkereset. Elindultak a bérek?

Minden elemzői várakozást felülmúltak a KSH által közzétett januári kereseti adatok. A bruttó átlagkereset 605.000 Ft, a rendszeres bruttó... Teljes cikk

A cégek 70 százaléka tervez bérfejlesztést a munkaerő megtartása érdekében

Optimistábbá váltak a magyar cégvezetők mind az ország, mind saját cégük kilátásait illetően a Niveus Consulting Group tanácsadó felmérése szerint. Teljes cikk

Mennyit keresnek a HR-esek?

Több szakterület béradatairól készített összeállítást a piacvezető munkaerő-közvetítő cég a közelmúltban. Most a HR szakmában, elsősorban... Teljes cikk