Már csak egy napig áll nyitva a létszámbővítést segítő pályázat
A rendelkezésre álló 13,7 milliárd forintos keretre már közel hatszáz vállalkozás pályázata érkezett be mintegy négyezer fő foglalkoztatására, összesen 13,5 milliárd forint értékben - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. Bodó Sándor közölte: a kimagasló érdeklődésre tekintettel a kkv-k kapacitásbővítését ösztönző munkaerőpiaci programra október 20-án éjfélig lehet pályázatot benyújtani.
A vissza nem térítendő támogatás célja a kapacitásbővítés költségeinek részleges átvállalása a munkavállalói létszám növelése érdekében.
A programban Budapest és Pest megye kivételével minden régióból és megyéből pályázhatnak a kis- és középvállalkozások.
A támogatás feltételeként vállalniuk kell, hogy működő vagy újonnan létrehozott telephelyükön legalább három, de legfeljebb huszonöt fővel, nettó létszámnövekedést eredményező módon bővítik foglalkoztatottjaik létszámát.
Az egy főre jutó támogatás maximális mértéke új munkavállalónként 4 millió forint.
A program egy felvett dolgozó bérköltségét 8 hónapig fedezi legfeljebb havi bruttó 309 ezer forint és az ehhez kapcsolódó szociális hozzájárulási adó finanszírozásával.
A bérköltség további 30 százalékának megfelelő összeg akár eszközök vagy immateriális javak beszerzésére is felhasználható átalány formájában, egyszerűsített elszámolással. Ha a támogatással felvett munkavállaló regisztrált álláskereső volt, az átalány 35 százalékra, tartósan regisztrált álláskereső esetében pedig 40 százalékra növelhető.
Az igénylőknek vállalniuk kell, hogy a támogatott nyolc hónapon túl azonos időszakra, tehát újabb 8 hónapig tovább foglalkoztatják az érintett dolgozókat. A program így 16 hónapig garantálja a biztos munkahelyet és keresetet a munkába állók számára. A továbbfoglalkoztatási időszakban sem a munkavállaló munkaideje, sem a bruttó munkabére nem csökkenthető.
Más munkaerőpiaci programokhoz hasonlóan ez a lehetőség is népszerűbb a keleti országrészben: a legtöbb kérelem eddig Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar megyékből érkezett be. Főként a kereskedelemben, a feldolgozó- és az építőiparban tevékenykedő cégek adtak be pályázatot, átlagosan 6-8 fő felvételére - közölte az államtitkár.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A mesterséges intelligencia már érzékelhetően jelentős hatással bír az IT munkaerőpiacra is, így számos változást hozhat magával az idei évben.... Teljes cikk
A magyar munkavállalók bizalmi attitűdje 2023-ban kiegyensúlyozott és stabil volt, emellett bizakodásra adhat okot, hogy idén akár már javuló... Teljes cikk
Egy hónap alatt 160, egy év alatt több mint ezer fővel növelte létszámát a dél-koreai akkugyártó, a Shinheung Sec EU Kft. Monoron. A MÁV Csoport... Teljes cikk
- Keddtől lehet pályázni Az Év felelős foglalkoztatója pályázatra 7 napja
- Pályázat indul az egyetemeknek tudományos és innovációs parkok létrehozására 2 hete
- MFB: már lehet pályázni a kamatmentes, uniós forrású beruházási hitelre 3 hete
- Neumann János Program: a cél, hogy a 100 legjobb egyetem között legyen egy magyar is 3 hete
- Már lehet pályázni a Sokszínű és Méltányos Munkahely elismerésre 4 hete
- Magyarország kiemelkedő üzletembereit díjazza az EY 1 hónapja
- Már lehet pályázni az Európai Vállalkozásfejlesztési Díj 2024. évi felhívására 1 hónapja
- 75-150 millió forint támogatással képezhetik munkavállalóikat a cégek - Még elérhető az év slágerpályázata 1 hónapja
- Képzési programot hirdet az EU újságíró-hallgatók és fiatal újságírók számára 1 hónapja
- PREXA 2024: elindult a nevezés 2 hónapja
- Újabb 15 milliárdos szakaszra pályázhatnak a cégek munkahelyi képzéseik megvalósításához 3 hónapja