Már a végzősök sem mennek határvadásznak
Nyolc hónap alatt majdnem a hatodára esett vissza a frissen végzett határvadászok száma, legutóbb hétfőn már csak 22-en álltak szolgálatba a Készenléti Rendőrségnél - írja a Népszava.
A Népszavának Pongó Géza, a Független Rendőr Szakszervezet főtitkára megerősítette: a határvadászok létszáma már korábban megközelítette a 3 ezret, de a fluktuáció egyre nagyobb.
Az elvándorlásban a 2018-as év csúcsot döntött. Miközben tíz éve még csak nagyjából 200-an hagyták el végleg a pályát, azaz ennyien voltak, akik nem nyugdíjba vagy más rendvédelmi szervekhez mentek, hanem leszereltek, ugyanakkor tavaly már 2000 volt a számuk.
A most zárult képzés már a 14. ütem volt és a jelentkezőket - mint a rendőrségi holnap közléséből kiderül - továbbra is várják.
Népszava
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A mesterséges intelligencia már érzékelhetően jelentős hatással bír az IT munkaerőpiacra is, így számos változást hozhat magával az idei évben.... Teljes cikk
A magyar munkavállalók bizalmi attitűdje 2023-ban kiegyensúlyozott és stabil volt, emellett bizakodásra adhat okot, hogy idén akár már javuló... Teljes cikk
Egy hónap alatt 160, egy év alatt több mint ezer fővel növelte létszámát a dél-koreai akkugyártó, a Shinheung Sec EU Kft. Monoron. A MÁV Csoport... Teljes cikk
- Így újul meg 2,6 milliárd forintos támogatással ez a győri technikum 3 hónapja
- Állásbörzét tart a rendőrség Budapesten 4 hónapja
- LMP: a külföldön dolgozó fiatalok hazacsábítása nélkül nem lehet demográfiai fordulat 5 hónapja
- Továbbra sincs elég határvadász 6 hónapja
- Felmérés: minden második fiatal külföldre menne dolgozni 10 év múlva 6 hónapja
- Elindult a rendőrségi karrierportál 7 hónapja
- Mennyit utalnak haza a külföldön dolgozók? 8 hónapja
- A határvadászi munkára jelentkezők többsége alkalmatlan 9 hónapja
- Új elnök-vezérigazgató a Széchenyi Alapok élén 13 hónapja
- A határvadászok tizede már felmondott, újak jelentkezését várják 1 éve
- Ötszáz határvadász állt szolgálatba Csongrád-Csanád megyében 2 éve