kapubanner for mobile
Megjelent: 7 hónapja

Majdnem 50 ezer olyan munkanélküli van az országban, aki még egy percet sem dolgozott

Jelentősen nőtt a diplomások aránya, a munkanélküliek fele egy éven belül vesztette el a munkáját - derül ki a tavalyi népszámlálás adataiból.

Majdnem 50 ezer olyan munkanélküli van az országban, aki még egy percet sem dolgozott-

A 24.hu megvizsgálta a Központi Statisztikai Hivatal tavalyi népszámlálásának adatait. Az adatokból kiderült, hogy 2001 óta 2,9 millióról 1,8 millióra csökkent azok száma Magyarországon, akik a nyolc általánost sem végezték el. Jelentősen nőtt azonban a diplomások aránya: 2001-ben százból kilenc embernek volt diplomája, tavaly már százból több mint 19-nek. 

A tavalyi népszámláláson 237 ezer ember azt válaszolta, hogy munkanélküli, közülük 46 ezren azt a választ adták, hogy soha nem is dolgoztak. A korcsoport szerinti bontásból kiderül, hogy a 46 ezerből mindössze bő 20 ezren 25 év alattiak. A 237 ezer munkanélküli személyből 116 ezren egy éven belül vesztették el az állásukat, 40 ezren 1-2 éve dolgoztak utoljára. húszezren 3-4 éve. 12 ezer olyan ember volt tavaly, akik több mint négy éve munkanélküliek. 

 

fotó: unsplash

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Több mint 27 éves HR vezetői tapasztalatát viszi be a Corvinus képzésébe

Jakobsen Petra HR tanácsadóval, a Flow Consulting HR üzletágának vezetőjével a teljesítményértékelés változásáról, a HR analitika üzleti... Teljes cikk

Új, innovatív kezdeményezés Duális egyetemi mentor programot indít a szombathelyi Schaeffler

A Schaeffler-csoport egyik legnagyobb vállalata, a Schaeffler Savaria Kft. új, innovatív projektbe kezdett. Duális egyetemi mentor programot indított a... Teljes cikk