Magyar cég segíti egy svéd iskola fejlesztését
140 frissen érettségizett svéd diák vett részt a hét elején egy kétnapos innovációs workshopon Budapesten, ahol azon dolgoztak hogyan lehet még élvezetesebb a tanulás diáktársaik számára. A design thinking tréning során megoldással álltak elő az óraközi kiscsoportos foglalkozások zaja ellen egy hangszigetelt mobil elválasztófallal, tervet alkottak több stratégiai, üzleti számítógépes játék bevezetésére, hogy ezek segítségével tanulják meg a közgazdaságtan és várostervezés alapjait. AR és VR technológiát alkalmaznának kémiai kísérletek biztonságos kivitelezéséhez, valamint egy IT biztonsági videójáték alapkoncepciója is megszületett.
„Ne szakmunkásokat képzeljünk el”, mondta Nőthig-Hegedüs Enikő az edUcate társalapítója és ügyvezetője, „a két napos budapesti innovációs eseményen résztvevő diákok mérnöki, IT vagy épp tudományos szakma alapjainak a birtokában lépnek ki a felnőtt életbe, tanulnak tovább vagy kezdenek dolgozni. Sokszor már érettségi után lecsapnak rájuk a vállalatok különleges tudásuk miatt. Teljesen új élmény volt számunkra is a tréning megtartása, hiszen nagyon nyitott gondolkodású, kreatív és gyakorlatias hozzáállású diákok vettek részt. Nem is csoda, hogy ennyi pompás és megvalósítható ötlet született a második nap végére.”
A göteborgi Thoren iskolával nemzetközi terjeszkedése során került kapcsolatba az edUcate 2017 nyarán. Rögtön megtalálták a kapcsolódási pontokat, és megszületett az Innovációs Napok koncepciója. Ennek köszönhetően sikerült feltárni a diákok alapvető motivációját a tanulásban és számos megoldást is kitaláltak annak fenntartására. Nagyon él a versenyszellem az osztályok között, ezért valamennyi ötlet arra épített, hogyan lehetne az osztályok között egy egész éves versenyt kivitelezni, amely folyamatosan fenntartja az érdeklődésüket, de emellett arra is sarkallja őket, hogy egymást segítsék a tanulásban.
A diákok elmondása szerint imádják a kiscsoportos foglalkozásokat az órákon, de a keletkező zaj miatt nehezen koncentrálnak. Így technológiai újdonságként egy mobil elválasztó fal koncepciója is megszületett, amely hangszigeteléssel bír és mindkét oldalán whiteboard-ként funkcionál. Volt olyan csoport, aki a biztonságtechnikai órát egészítené ki egy videójátékkal, ami szimulál egy vállalatot, a technikai eszközöket, a budget-et és a játékos célja, hogy a rendelkezésre álló erőforrások segítségével megvédje azt. Amennyiben megtámadja egy vírus a vállalatot az pontlevonással jár, de ha sikerül kivédeni az plusz pontot jelent. A biztonságos kémiai kísérletek végrehajtása is felmerült, amelyet AR és VR technológián alapuló virtuális kísérletek kivitelezésével oldanának meg a diákok.
„A design thinking tréningeket általában vállalatoknak tartjuk, hogy segítsük a fejlődésüket. Ez egy kreatív probléma megoldási gondolkodásmód és módszertan. Segítségével olyan innovatív és piacképes ötletek születnek, melyek új perspektívát, kézzelfogható növekedési lehetőségeket nyújtanak az adott vállalatnak. Az esemény alatt a diákok innovációt tanulnak tapasztalt szakemberektől, majd dolgoznak az oktatás fejlesztésén, végül az iskola vezetőségének prezentálják ötleteiket és ők fogják eldönteni, melyeket ültetik át a gyakorlatba” - tette hozzá Enikő.
A kétnapos tréningen magyar vállalatok és startupok innovációs előadásokkal segítették a diákok munkáját. Meglátogatták irodáikat és betekintést nyertek a munkafolyamataikba is. Majd a második nap végén a résztvevő szakértők, a Skyscanner, Supercharge, BemyBoss, DayOne Capital, a CEU Innovation Lab, az IBM és a Nemzeti Kereskedőház képviselői meghallgatták a diákok innovációs ötleteit és visszajelzéseikkel segítették azok továbbgondolását.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Miért kerül egy tréning annyiba, amennyibe? Ez az alapvető kérdés gyakran felmerülhet a cégvezetés részéről a HR irányába, akinek „el kell... Teljes cikk
A harmadik országbeli munkavállalók beillesztése, a kulturális különbözőségek kezelése, kihívásokkal teli folyamat lehet. Hódosi Zoltán két... Teljes cikk
Az HR és az üzleti gondolkodás összekapcsolása kiemelkedő fontosságú a vállalatok sikere szempontjából. A humán erőforrás szakembernek ugyanakkor... Teljes cikk
- A mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatásokkal ismerkedhetnek a Pécsi Tudományegyetem hallgatói 2 hete
- Matematikával folytatódott az írásbeli érettségi 2 hete
- Jogalkotási mulasztás a munkavédelemben - jönnek a keleti-ázsiai munkakörülmények? 2 hete
- Nyugdíjmatek: egymillióval kevesebb adófizetővel nem lehet majd biztosítani 200 ezerrel több nyugdíjas ellátmányát 3 hete
- Utcára vonultak a pedagógusok Brüsszelben 4 hete
- Újabb kétszázezer diák kap notebookot az államtól 4 hete
- Balogh Levente: általában a kitűnő tanulókból lesznek a menedzserek, a 3-as 4-es tanulókból a vállalkozók 1 hónapja
- Egyeztetés kezdődött az állami fenntartású egyetemek bérfejlesztéséről 1 hónapja
- Pölöskei Gáborné: a minőségi szakképzésnek lakosságmegtartó ereje van 1 hónapja
- Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár 1 hónapja
- Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén 1 hónapja