LMP: a közoktatásban mindenki kapjon egy tabletet!
Csárdi Antal frakcióvezető-helyettes szerint az eszközök biztosításával a magyar oktatás felzárkózását is segítenék.
Az LMP szerint nem várhat tovább az oktatási rendszer digitális átállása. A párt ezrét azt javasolja a kormánynak, hogy minden általános- és középiskolás diáknak, valamint az őket oktató tanároknak is bocsásson rendelkezésére egy tabletet. Csárdi Antal frakcióvezető-helyettes kijelentette: a mintegy 1 millió 250 ezer diák és 111 ezer pedagógus felszerelése az eszközzel 50 milliárd forinttal terhelné a költségvetést, ami szerinte aprópénz a büdzsé számaihoz képest.
A tablet előnyeit sorolva közölte: arra akár 1200 könyv is feltölthető - így a diákok tankönyvei is -, ami csökkentené az iskolatáskák súlyát, de a digitális kapcsolattartáshoz szükséges alkalmazások is telepíthetők rá. A magyar oktatás tízéves lemaradásban van a digitális oktatás terén, a felzárkózást pedig nagyban tudnák segíteni ezek az eszközök - szögezte le.
Hohn Krisztina országgyűlési képviselő emellett béremelést szorgalmazott a pedagógusok számra, azt ugyanis nem tartotta elégségesnek, hogy mindössze a leszakadó térségekben tanítók juthatnak bruttó 500 ezer forintos bérkiegészítéshez, pályázat útján.
MTI
A tablet előnyeit sorolva közölte: arra akár 1200 könyv is feltölthető - így a diákok tankönyvei is -, ami csökkentené az iskolatáskák súlyát, de a digitális kapcsolattartáshoz szükséges alkalmazások is telepíthetők rá. A magyar oktatás tízéves lemaradásban van a digitális oktatás terén, a felzárkózást pedig nagyban tudnák segíteni ezek az eszközök - szögezte le.
Hohn Krisztina országgyűlési képviselő emellett béremelést szorgalmazott a pedagógusok számra, azt ugyanis nem tartotta elégségesnek, hogy mindössze a leszakadó térségekben tanítók juthatnak bruttó 500 ezer forintos bérkiegészítéshez, pályázat útján.
MTI
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
További cikkek
A mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatásokkal ismerkedhetnek a Pécsi Tudományegyetem hallgatói
Az érdeklődők a vállalkozásfejlesztésről és a termékek piacosításáról is tanulhatnak. Teljes cikk
Matematikával folytatódott az írásbeli érettségi
Hétfőn magyarból érettségiztek a diákok. Teljes cikk
Fordított állásbörzét tartanak a Pécsi Tudományegyetemen
A cégek képviselői a jövőbeni gyakornokaikat, munkavállalóikat is megtalálhatják a rendezvényen. Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- Minden második európai pedagógust veszélyeztet a stressz, ami a fizikai és mentális egészségükre is hatással van 1 hete
- A mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatásokkal ismerkedhetnek a Pécsi Tudományegyetem hallgatói 1 hete
- Matematikával folytatódott az írásbeli érettségi 1 hete
- Jogalkotási mulasztás a munkavédelemben - jönnek a keleti-ázsiai munkakörülmények? 2 hete
- Utcára vonultak a pedagógusok Brüsszelben 3 hete
- Újabb kétszázezer diák kap notebookot az államtól 3 hete
- Balogh Levente: általában a kitűnő tanulókból lesznek a menedzserek, a 3-as 4-es tanulókból a vállalkozók 1 hónapja
- Egyeztetés kezdődött az állami fenntartású egyetemek bérfejlesztéséről 1 hónapja
- Pölöskei Gáborné: a minőségi szakképzésnek lakosságmegtartó ereje van 1 hónapja
- Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár 1 hónapja
- Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén 1 hónapja