Levelet írt a Tanítanék Mozgalom Orbán Viktornak
A Tanítanék Mozgalom nyílt levelében arra kéri Orbán Viktort, hogy legalább a saját magának feltett kérdésre válaszoljon. Hozzáteszik „egy rendes demokráciában” elég lenne ez ügyben az oktatásügyi miniszterhez fordulni, „mert egy rendes demokráciában ilyen is van” - írja az eduline.
Szerintük különösen a leszakadó régióban élők gyermekeinek képzése mutat komoly, rendszerszintű problémákat, valamint a szakképzésben tanulóké. A kormányzati stratégia szerint diploma, sőt, még az érettségi megszerzése helyett is a szakképzés felé kell „terelni” gyermekeinket”.
„Tudta? A szakközépiskolában tanuló, 10. osztályos tanulók kompetenciaeredményei nem érik el a 6. osztályos gyerekek országos átlagát. Hiszen van azért az országban néhány „elit iskola”, elfogadható, sőt, kimagasló eredményekkel. És vannak a magukra hagyott, kétségbeejtő helyzetbe taszított intézmények, melyekbe Ön biztosan nem íratná a gyermekeit. Hát, aki megteheti, ugye… A két világ között pedig a tátongó űr” - írják a levélben.
Levelük végén azt írják "Nincs az a liberális és nincs az a keresztény-konzervatív értékrend, mellyel az oktatás lebutítása, a gyerekek esélyeinek lerombolása összeegyeztethető lenne."
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Az érdeklődők a vállalkozásfejlesztésről és a termékek piacosításáról is tanulhatnak. Teljes cikk
Hétfőn magyarból érettségiztek a diákok. Teljes cikk
A cégek képviselői a jövőbeni gyakornokaikat, munkavállalóikat is megtalálhatják a rendezvényen. Teljes cikk
- A középiskolai felvételi jelentkezések április 8. és 10. között módosíthatók 2 hónapja
- Új vezérigazgató a Provident Pénzügyi Zrt. élén 3 hónapja
- Mikor kérhető a nyugdíj újraszámítása? 3 hónapja
- Orbán Viktor: Minden erőt arra kell összpontosítani, hogy az embereket meggyőzzék, van értelme dolgozni 3 hónapja
- Megjelent a Felsőoktatási felvételi tájékoztató kiegészítése 4 hónapja
- Elindult az előregisztráció a képzési pályázatra az AGORA Intézetnél - A GINOP Plusz 3.2.1-21 III. ütemére 4 hónapja
- Szombaton tartják a középfokú írásbeli felvételi vizsgákat 4 hónapja
- A Z generáció sajátosságai, avagy lehet-e óriás hamburgert enni a mítingeken? 4 hónapja
- Beadhatók az iskolakezdés halasztásához kapcsolódó kérelmek 5 hónapja
- Orbán Viktor: akkor lesz döntés a pedagógusok béremeléséről, amikor tényleg megvan a pénz 6 hónapja
- Uniós szakszervezetek vonultak fel: elbocsátásoktól tartanak 6 hónapja