Lesz munkája az iskolaszövetkezetes diákoknak
A múlt heti hírekkel ellentétben csak 1-2 százalékos forgalomcsökkenést okozhat a vasárnapi boltbezárás az iskolaszövetkezeti szférának – tájékoztatta a HR Portált a piacvezető iskolaszövetkezet. Simon Balázs, a Fürge Diák Iskolaszövet jogi és kommunikációs igazgatója szerint emiatt a diákok nem maradnak munka nélkül.
Simon Balázs„Nem osztom azok véleményét, akik úgy állítják be, hogy a szabályváltozás miatt nem lesz a diákoknak munkája. Ez olyan, mint amikor a Forma 1-ből kitiltották a dohány- és italreklámokat: egy-két éven belül jött más. Sőt, az iskolaszövetkezetek esetében nem is kell, hogy más jöjjön. A kiesést pótolni fogják, mert a kereskedelmi cégeket a vasárnapi és az ehhez járuló éjszakai boltbezárás forgalomcsökkenésén kívül húzza az élelmiszerlánc-felügyeleti díj jelentős megemelése. Ezért a költséghatékony és rugalmas munkaerő-gazdálkodási kényszer miatt továbbra is igénybe fogják venni a diákmunkát” – fejtette ki lapunknak Simon Balázs, a Fürge Diák Iskolaszövetkezet jogi és kommunikációs igazgatója.
A témában megszólaló MÜISZ Iskolaszövetkezet az utóbbi időben nem dolgozott a vasárnapi zárva tartásban érintett kereskedelmi cégeknek. „Ebben a témában nem minket kell kérdezni” – válaszolta lapunk kérdésére Másody Szabolcs marketingigazgató. Szerinte tévesen általánosították a véleményét, ami nem vonatkozott az egész iskolaszövetkezeti szférára. Ennek ellenére nyilatkozatára hivatkozva hozta le pénteken a Napi Gazdaság, hogy „A Magyarországon működő összes iskolaszövetkezetet érintheti a vasárnapi zárva tartásról szóló kiskereskedelmi törvény” . Szintén ebben a cikkben jelent meg, hogy a Meló-Diák munkatársa szerint a kereskedelemben dolgozó iskolaszövetkezetek, illetve a diákok a kiskereskedelmi törvény hatályba lépésével bevételük akár tíz százalékától eleshetnek.
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.05Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit, képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján. Betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba. Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Elindult a 2024-es érettségi szezon: országszerte 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700 középiskolás érettségizik. Május 6-án hétfőn a... Teljes cikk
A két évvel ezelőtt bevezetett 25 év alattiaknak járó szja-kedvezmény a mai napig viták tárgyát képezi: egyesek szerint motiváló erővel bírt és... Teljes cikk
AZ ALDI mintegy 100 szezonális új munkavállalót keres, a kezdőbér több mint bruttó 550 000 forint - olvasható a cég sajtóközleményében. Teljes cikk
- Matematikával folytatódott az írásbeli érettségi 1 hete
- Érettségi-para szülőként? HR szakértői tippek következnek! 2 hete
- Anyaként egy nagyvállalatnál: így látják a munka és a magánélet egyensúlyát a Hankooknál dolgozó édesanyák 2 hete
- Mire vágynak a dolgozó anyák? 2 hete
- Munkaszerződés nélkül foglalkoztattak egy 15 éves fiút, akinek mindkét kezét összepréselte egy gép 2 hete
- "A hatékony és sikeres munkavégzéshez kiegyensúlyozott magánéletre van szükség" 3 hete
- Ennyivel emelkedett a fizikai átlagórabér 2023 végére 4 hete
- Rehabilitációs hozzájárulás 2024-ben 4 hete
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 4 hete
- Így csábítanak a cégek a HVG Állásbörzén 1 hónapja
- Ekkora fizetésért jönnének haza a külföldön dolgozó magyarok 1 hónapja