Kvóta vagy nem kvóta, ez itt a kérdés
Régóta lebegtettem már, hogy lesz egy ilyen cikkem, de mivel nem vagyok jómagam sem meggyőződve a kvóta 100%-os jóságáról, elég nehéz érvelnem mellette. De ellene is, mert látom, hogy egyes rétegeknek semmilyen más esélyük nem marad, csak ha megkövetelik a kvótázást. Egy ideális szemléletet próbáltam hozni, emellett tudok érvelni, de ennek meg az a legfőbb hibája, hogy ez a szemlélet nem létezik a gyakorlatban - legalábbis Magyarországon még nem láttam, írja JobAngel.
Emellett látom, hogy vannak rétegek, akik kvóta nélkül nem boldogulnak, mert a társadalom jórészében nincs meg a belátás arra, hogy az esélyegyenlőség mindenki érdekét szolgálja. Azét is, akinek éppen most van esélye - mert ez egy pillanat alatt megváltozhat, és akkor már ő is csak abban reménykedhet, hogy „kvótás” lehet még valahol, pedig továbbra is alkalmas lenne a megváltozott körülmények ellenére. Pl. baleset érte, vagy hirtelen egyedülálló szülővé vált. Tragikus esemény híján simán csak betöltött egy bizonyos életkort.
Azt is érdemes látni, hogy akkor már késő lesz a kvóta mellett érvelni, ha szükséged lenne rá…
De hogyan kell jól "kvótázni"? Folytatás a HR Blogon. .
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Csak azok a felsővezetői kiválasztók élhetik túl a következő időszakot, akik nem engednek a minőségből, a múlt módszereire is támaszkodnak, ám... Teljes cikk
2024-ben a munkáltatóknak nemcsak hogy meg kell küzdeniük a munkaerőpiac telítettségével, a gyártószektorokat érintő szakemberhiánnyal, de a... Teljes cikk
“A csapból is a mesterséges intelligencia folyik az üzleti közbeszédben. Mi az általánosságok szintjéről lehozzuk ezt a toborzók napi munkájába,... Teljes cikk
- A foglalkoztatási ráta megyénként 2 hete
- A változás ereje: Közös fellépés a munkaerő-piaci visszaintegrálásért - az Egyensúlyunkért Alapítvány és a Pannonjob együttműködése 2 hete
- OECD: a magyar munkaerőpiac a válságok ellenére is ellenállónak bizonyult 3 hete
- Így segítik a látássérültek munkavállalását 3 hete
- A munkanélküliségi ráta alakulása Magyarországon (2021. március-2024. március) 3 hete
- Megérkeztek a KSH adatai: emelkedett a munkanélküliségi ráta 3 hete
- A nyugdíjban és egyéb ellátásban részesülők megoszlása az ellátás típusa szerint - grafikon 4 hete
- Rehabilitációs hozzájárulás 2024-ben 1 hónapja
- Karrierváltás másképp: állásváltás házon belül 1 hónapja
- Hazatérési támogatás, bérkiegészítés, adókedvezmény - így csábítsuk haza a külföldön élő magyarokat 1 hónapja
- Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés 1 hónapja