Közelít az influenzajárvány: védőoltás adómentesen
Bár már közelít az idei influenzajárvány, de még időszerű lehet, mind a munkáltatók, mind a munkavállalók számára a felkészülés. A védőoltás már negyedik éve adómentes juttatásként adható.
A jó hír: egy 2010 januárjától hatályos törvénymódosításnak köszönhetően a munkaadók adómentesen biztosíthatják a védőoltást dolgozóiknak. Ráadásul nem csupán maga a vakcina, hanem a védőoltás beadásáért felszámított ellenérték is adómentes. Ez a kedvező szabály 2014-ben tovább él, a megfelelő prevencióval pedig a munkavállaló és a munkáltató is nyer.
Az egészségmegőrzés, illetve a munkavállalók egészségével kapcsolatos preventív programok egyre inkább a munkáltatók figyelmének középpontjába kerülnek. Nem véletlenül, hiszen a vállalatok sikeressége nagyban függ a munkavállalók egészségétől, az aktívan, betegségtől mentesen munkában töltött időtől.
Az előnyök között nemcsak a prevenciót, a munkavállalókkal való törődést, a védőoltás helyi beadásán keresztül történő esetleges munkaidő-kiesés elkerülését kell megemlíteni, hanem azt is, hogy a munkáltatók a védőoltást adómentesen biztosíthatják munkavállalóik részére. Már nem csak a multinacionális vállalatok, hanem egyre több kis- és középvállalat nem csak a vakcinát, hanem a védőoltás beadását is biztosítja munkaidőben a vállalat székhelyén, s mindez a négy éve hatályos új szabályozás miatt már adómentes természetbeni juttatásként számolható el.
A vakcina beszerzéséhez kapcsolódó általános forgalmi adót a társaságnak be kell fizetnie – teljes adómentességet így nem élvezhet -, az oltási szolgáltatást ugyanakkor adómentes körbe sorolja az áfatörvény. Személyijövedelem-adót és járulékot viszont nem kell fizetni. Korábban mindezek a terhek jelentős többletköltséget jelentettek. Jelenleg a védőoltás beszerzése és beadása munkavállalónként nagyságrendileg 2-5 ezer forintig terjedő összeg, annak függvényében, hogy milyen típusú védőoltás kerül beadásra és milyen orvosi költséggel.
Hogy a vállalatok mennyire komolyan veszik mindezt, mutatja, hogy ma már nem ritka, hogy cégek a kulcsszolgáltatóiktól, kulcsbeszállítóiktól epidémiatervet és megelőző programot várnak, megerősítve, hogy a kulcspartnerek a szolgáltatásokat, illetve a termelés folytonosságához szükséges beszállításaikat egy esetleges járvány esetén is biztosítani tudják.
Hegedüs Sándor
Partner, Adóüzletág vezető
RSM DTM Blog

- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
További cikkek
Levonás jöhet a SZÉP Kártyákra! - Erre a határidőre érdemes figyelni!
Az új szabályt a munkavállalónak és a munkáltatóknak is figyelembe kell venniük. Teljes cikk
5 milliárd forintnyi alvó pénz van a SZÉP-kártyákon
A megnövekedett költési kedv ellenére hozzávetőlegesen 5 milliárd forintnyi "alvó pénz" ragadt benn a SZÉP-kártya tulajdonosoknál. A kártyákon... Teljes cikk
Melyek a legnagyobb egészségpénztárak?
Három nagy szereplő határozza meg az egészségpénztárak piacát. A tavalyi évben mind taglétszámban, mind vagyonban nőtt a piac. Kik a nagy... Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- Valóban többet kereshetnek a 25 év alattiak, mint az idősebb munkavállalók? 1 hónapja
- A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül 1 hónapja
- Új adókedvezmény vehető igénybe zöldberuházásra 1 hónapja
- NAV: a személyijövedelemadó-kedvezmények utólag is érvényesíthetők a bevallásban 2 hónapja
- Jogszerűen nem fizették ki a túlóráimat, ha táppénzen voltam? 2 hónapja
- A kivett betegszabadságok számának változása 1996 óta - grafikon 2 hónapja
- 30 év alatti anyák adókedvezményének érvényesítése 4 hónapja
- 25 év alatti fiatalok adókedvezménye nyilatkozat 4 hónapja
- Négy vagy több gyermeket nevelő anyák kedvezménye 4 hónapja
- Első házasok adókedvezménye nyilatkozat 2024 4 hónapja
- Családi kedvezmény nyilatkozat 2024 4 hónapja