Közel 70 millió forintot hagyott a szolnoki Hetényi kórházra egy kanadai magyar
Mintegy 300 ezer kanadai dollárt, azaz csaknem 70 millió forintot hagyott a szolnoki Hetényi Géza Kórházért Alapítványra egy kanadai magyar férfi. Az összeget a kardiológiai ellátásra fordítják. Felújítják az elektronikai rendszert, számítógépeket, nyomtatókat, de szívultrahang-készüléket, defibrillátort is vásárolnak.
A férfi mintegy 300 ezer kanadai dollárt, azaz csaknem 70 millió forintot adományozott az intézménynek.
Az összeget a kardiológiai ellátásra fordítják. Felújítják az osztályon az elektronikai rendszert, számítógépet, nyomtatókat és ehhez tartozó egyéb eszközöket vásárolnak. A tervek között szerepel szívultrahang-készülék, defibrillátorok, továbbá Holter-készülék (szívritmus-analízisre használt elektronikai eszköz) beszerzése is - mondta Herczeg Béla, a kórház kardiológiai osztályát vezető főorvos.
A kórház közleménye szerint Gulácsi István 1924-ben született Szolnokon. 1949-ben emigrált Kanadába feleségével, Erzsébettel és Edmontonban telepedtek le, 64 évig éltek boldog házasságban. A házaspár rendszeresen utazott haza Magyarországra. Az elhatározás, hogy a kardiológiai osztálynak adományozzanak egy nagyobb összeget, onnan ered, hogy a feleséget éveken át kezelték a kórház kardiológiai osztályán.
A 2020-ban elhunyt férj végrendelete szerint már meg is érkezett a pénz a kórház alapítványához. Köszönetképpen a nagylelkű gesztusért a kórház vezetősége arra készül, hogy emlékplakettel tisztelegjen az adományozó előtt.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Mindenekelőtt figyelni kell a nőkre és meg kell hallgatni őket. Ez a hozzáállás inspirálta a Mars nemzetközi #HearToBeHeard kutatását, amely 2021... Teljes cikk
A magyarok többsége tisztában van vele, hogy a napközbeni étkezés jelentősen javíthatja vagy épp ronthatja munkahelyi teljesítményünket, a... Teljes cikk
A reggeli csúcsforgalom okozta bosszankodás mellett számos tényező nehezíti meg a mindennapjait azoknak, akik ingáznak a munkahelyükre. A szakértő... Teljes cikk
- Rémisztő adatok: az orvosok harmada menekülne az állami egészségügyből, nem a pénz miatt 3 hónapja
- BM: tovább nő az ápolók és az egészségügyben dolgozók bére 3 hónapja
- Szakdolgozók száma a magyar egészségügyben - grafikon 3 hónapja
- Romániában általános sztrájkkal fenyegetnek az egészségügyi szakszervezetek 4 hónapja
- Emelné az egészségügyi dolgozók bérét a Párbeszéd 4 hónapja
- Ezen az applikáción ellenőrizhetjük, hogy befizeti-e utánunk a tb-t a munkáltatónk 4 hónapja
- Általános sztrájkba kezdtek az orvosok a szomszédunkban 4 hónapja
- Az fővárosba vezényelt vidéki mentősök úgy érzik, méltatlan körülmények közt dolgoznak 5 hónapja
- Komoly nehézségeket okoz a kórházakban, hogy januártól nem alkalmaznak bérnővéreket 5 hónapja
- Ápolási válság fenyeget: januártól súlyosbodik a munkaerő-probléma az egészségügyben 5 hónapja
- Döntöttek az egészségügyi szakdolgozók bérezéséről 6 hónapja