Közel 50 cég mutatja meg a gyerekeknek, hogy hol dolgoznak a szüleik
A gyerekek ismét lehetőséget kapnak, hogy betekintést nyerjenek a munka világába.
2023-ban ötödik éve indította útjára a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom Balansz Programja a #mutiholdolgozol felhívást olyan vállalatok részére, amelyek szívesen megmutatják magukat, és a 21. század tipikus, és egyáltalán nem tipikus munkahelyeit a jövő munkavállalói, a gyerekek és fiatalok számára. A kezdeményezés célja, hogy minél többen érkezzenek a gyermekeikkel a munkahelyükre, hogy a legkisebbek is betekintést nyerhessenek szüleik, és nagyszüleik számukra titokzatos világába.
Ennek idén több mint 50 cég fog eleget tenni, közülük legtöbben április 6-án vagy 11-én, amikor megszervezik a saját #mutiholdogozol napjukat dolgozóik gyermeinek. Tavaly mintegy 1200 gyermekes és nem gyermekes önkéntes kolléga vett részt a cégeknél a tervezésben és a lebonyolításban, így ez a program igazi kultúraformáló esemény. Kis-, közepes-és nagyvállalatok, az IT-szektortól, a bank-szektoron keresztül, a reklámügynökségig, gyárként vagy szellemi munkaerőt foglalkoztatóként rengeteg kreatív ötlettel készülnek a #mutiholdogozol napok megvalósítására.
- 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. Részletek Jegyek
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Magyarország első országos reprezentatív produktivitás kutatása egyebek közt arra keresett választ, hogy a hazai fehérgalléros dolgozók napi... Teljes cikk
Március 8-án ünnepeljük a nemzetközi nőnapot. Azonban az egynapos ünneplésnél sokkal fontosabb, hogy a nők minden nap komfortosan és biztonságosan... Teljes cikk
Egy mesterséges intelligencia (AI) alapú alkalmazásnak köszönhetően többé nem kell órákat töltenie a munkavállalónak a hosszabb szabadság alatt... Teljes cikk
- Megszavazták a versenytilalmi záradékok betiltását, amik megakadályozzák, hogy a dolgozók a versenytársaknak dolgozzanak 3 hete
- Karrierváltás másképp: állásváltás házon belül 3 hete
- A sportiparban rejlő karrierlehetőségek 2 hónapja
- Idén is megmutathatják a szülők a gyerekeiknek, hogy hol dolgoznak 3 hónapja
- Új igazgató a kecskeméti Mercedes-Benz gyár élén 4 hónapja
- Hogyan készítsd fel gyermekedet az iskolai évekre? 4 hónapja
- A kiemelkedő karrier 7 titka 6 hónapja
- Új igazgató a Schneider Electric gyöngyösi gyárában 6 hónapja
- Íme az Év Családbarát Vállalatai, avagy éljenek a közösséget adó munkahelyek 6 hónapja
- Amit kínálunk: Karrierlehetőség 7 hónapja
- Magyar szakember lett a HOGAN globális vezetője 7 hónapja