Kirúgták a szegedi villamosvezetőt, aki leszállította a sérült gyermekkel utazó édesanyát
A Szegedi Közlekedési Társaság igazgatója szerint mérhetetlenül megbántotta a sérült gyermekkel utazó édesanyát az a villamosvezető, aki leszállította őket a járműről, mert túl hangosnak ítélte meg a gyermeket. Már nem dolgozik az SZKT-nál a villamosvezető - írja a Délmagyar.
"Meg tudom erősíteni: az érintett villamosvezető nem dolgozik már nálunk" - mondta el a lapnak, Majó-Petri Zoltán, a Szegedi Közlekedési Társaság ügyvezető igazgatója.
Az anyuka július elsején írta meg egy Facebook-csoportban a történetét. Kora délután utazott fiával a 3F-es járaton, a villamosvezető pedig felszólította, hogy hallgattassa el a gyerekét, vagy ha nem, akkor a következő megállónál szálljanak le. A nő mondta neki, hogy a gyerek értelmileg súlyosan sérült, és nem érti meg, hogy csöndben kell maradnia. Azt a választ kapta, hogy "akkor nem kell tömegközlekedni".
A nő végül leszállt és gyalogolt a fiával - miközben érvényes bérlete volt, a gyereknek pedig hatósági igazolványa. A sofőr nem árulta el a nevét, így az édesanya a közösségi oldalon az ott lévő utasokat kereste, hogy segítségükkel panaszt tudjon tenni. Már akkoriban sem kívánt nyilatkozni, azt mondta a céggel szeretné lerendezni az ügyet.
Majó- Petri Zoltán nemrégiben, a helyi rádióban kért bocsánatot az édesanyától.
"Bár az esetet kivizsgálva kiderült, hogy a sofőr több utas kérésének tett eleget, amikor felszólította az édesanyát arra, hogy hallgattassa el a gyereket, vagy szálljanak le, ez nem volt mentség erre a viselkedésre. A járművezetőnek minden ilyen esetben mérlegelnie kell. Akár rábízhatja a konfliktust az utasokra, vagy kérhet segítséget a diszpécsertől is. Amit a kolléga választott megoldásként, az nem volt elfogadható. Bár kezelni próbálta a kialakult helyzetet, ezt rosszul tette - mondta el Majó-Petri Zoltán, aki közös megegyezéssel való munkaviszony-felbontást ajánlott a villamosvezetőnek, ezt pedig ő elfogadta.
A villamosvezetőnek egyébként nem ez volt az első konfliktusa utassal.
Fotó:Wikipedia
Délmagyar
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A mesterséges intelligencia már érzékelhetően jelentős hatással bír az IT munkaerőpiacra is, így számos változást hozhat magával az idei évben.... Teljes cikk
A magyar munkavállalók bizalmi attitűdje 2023-ban kiegyensúlyozott és stabil volt, emellett bizakodásra adhat okot, hogy idén akár már javuló... Teljes cikk
Egy hónap alatt 160, egy év alatt több mint ezer fővel növelte létszámát a dél-koreai akkugyártó, a Shinheung Sec EU Kft. Monoron. A MÁV Csoport... Teljes cikk
- Ismerjük meg a sokoldalú közlekedési mobilalkalmazást! 3 hónapja
- Megújul a Szegedi Szakképzési Centrum három iskolája 3 hónapja
- Honnan lesz munkaerő a Szegeden épülő BYD autógyárba? 5 hónapja
- Több ezer új munkahelyet teremt a BYD Magyarországon 5 hónapja
- Több mint 1000 ember jutott álláshoz Szegeden 7 hónapja
- Kirúgták az IKEA-ügyfélszolgálatost, aki egy blokkon szidta az egyik vásárlót 7 hónapja
- Vasvillával állt bosszút főnökén egy kaposvári férfi, amiért kirúgták 7 hónapja
- Pályaorientációs napot tart középiskolásoknak a BKK 8 hónapja
- Így vezetnek további felmondásokhoz a csoportos elbocsátások 10 hónapja
- Börtönt kér az ügyészség a jegyellenőröket bántalmazókra 11 hónapja
- Fizetség nélkül dolgoztatta és rendszeresen bántalmazta juhászait egy gazda Kecskeméten 11 hónapja