Kiderültek az 2010-es adótervek: 32 százalékos adó a cafeteriára!
A Világgazdaság birtokába került, a 2010-es adómódosításokról szóló kormányzati tervek szerint 32 százalékos adó fogja terhelni a jövő évtől a legnépszerűbb cafeteria-elemeket. Ezek közé tartozik egyebek között az üdülési csekk, a helyi utazási bérlet, a meleg étkezési utalvány, az iskolakezdési támogatás, valamint a képzések.
A dokumentumok szerint maga a kormány is arra számít, hogy e körben jelentősen le fog csökkeni a juttatások összértéke. Számításuk szerint az 54 százalékos adóval és 27 százalékos járulékkal "sújtandó" juttatások éves értéke 363,2 milliárd forint, ez azonban 2010-től 110 milliárd forint körüli összegre esik vissza, mivel a felmérések szerint a munkáltatók kevesebb, mint harmada tart ki a jövőben is e béren kívüli juttatások mellett.
Mivel a járulék az adóval növelt összegre vonatkozik, a kabinet összesen 52,1 milliárd forintnyi bevételre számít csak a magasabb teher alá eső elemek megadóztatásából, így a juttatások "nettó" értéke alig 55 milliárd forintra fog csökkenni. Ennél valamivel jobb arányokat mutat a 32 százalékos adó alá eső tételek köre. Itt a költségvetési bevétel 37,3 százalék lesz, a juttatások összértéke pedig közel 117 milliárd forint - legalábbis a kormányzati számítások szerint.
Összességében tehát a közel 400 milliárd forintnyi béren kívüli juttatás éves "nettó" értéke kevesebb, mint a felére, mintegy 170 milliárd forintra csökken - ha a június közepén esedékes szavazáson a képviselők rábólintanak a módosításokra - olvasható a Világgazdaság internetes oldalán.
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
Az új szabályt a munkavállalónak és a munkáltatóknak is figyelembe kell venniük. Teljes cikk
A megnövekedett költési kedv ellenére hozzávetőlegesen 5 milliárd forintnyi "alvó pénz" ragadt benn a SZÉP-kártya tulajdonosoknál. A kártyákon... Teljes cikk
Három nagy szereplő határozza meg az egészségpénztárak piacát. A tavalyi évben mind taglétszámban, mind vagyonban nőtt a piac. Kik a nagy... Teljes cikk
- A SZÉP Kártya márciusban is népszerű fizetőeszköz volt 4 hete
- Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait 1 hónapja
- Lázár János: megépítjük a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusát 1 hónapja
- Dolgozói motiváció 2024 - top 10 nem pénzbeli motivációs eszköz 2 hónapja
- Megbízási szerződés vagy munkaszerződés? Megbízási jogviszony vagy munkaviszony? - így lehet eldönteni 2 hónapja
- Levonás jöhet a SZÉP Kártyákra! - Erre a határidőre érdemes figyelni! 2 hónapja
- Köves Slomóékhoz kerülhet a Veres Péter Gimnázium 3 hónapja
- Új márka- és marketingkommunikációs igazgató a Yettelnél 3 hónapja
- "Ne hagyjuk magunkat" - utolsó soraival a nőknek üzent az államfői tisztjéről lemondó Novák Katalin 4 hónapja
- Megállapodás a Tescónál - ennyivel nőnek a bérek és a cafeteria 4 hónapja
- Juttatási keret 2024-ben 4 hónapja