K+F versenyképességi és kiválósági együttműködésre jelent meg pályázat
Hárommilliárd forintos keretösszeggel megjelent a "K+F versenyképességi és kiválósági együttműködések" című pályázati felhívás a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében - írja az MTI.
A pályázati felhívás elsődleges célja a hazai vállalkozások, kutatóhelyek és felsőoktatási intézmények között hosszú távon fenntartható, stratégiai jelentőségű együttműködések ösztönzése, amelyekből üzletileg is hasznosítható tudományos eredmények születnek. A program a nagy jelentőségű és összetett feladatok megoldását, több szakterületet érintő kutatás-fejlesztési és innovációs eredmények elérését támogatja a szakterület legkiválóbb szereplőinek együttműködésében.
Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege minimum 350 millió forint, maximum 1500 millió forint lehet, támogatási kérelmek benyújtása 2018. október 26-tól 2018. november 7-én 12 óráig lesz lehetséges - ismertette az államtitkár. Hozzátette: A pályázati felhívásra azon támogatási igénylők nyújthatnak be támogatási kérelmet, akik rendelkeznek a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal 2018-ban jelen felhíváshoz kapcsolódóan kiállított kutatási, fejlesztési és innovációs szakpolitikai támogató véleményével.
MTI
- 2024.05.23Külföldiek foglalkoztatása Magyarországon – Dr. Fehér Dániel Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismeretiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni. Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
- 2024.06.13Tudatos delegálás - vezetői tréning Programunk két fontos vezetői készség fejlesztésére irányul. Az egyik a tudatos delegálás, mint elengedhetetlen vezetői időfelszabadító, munkatárs-fejlesztő készség, a másik az ehhez szükséges asszertív kommunikáció, amely ezt a folyamatot segíti. Részletek Jegyek
A vállalkozások öt kategóriában pályázhatnak a díjra. Teljes cikk
Az EU Sokszínűségi Hónap minden májusban a méltányos munkakörnyezet megteremtését hivatott előmozdítani egy minél inkább egyenlő esélyeken... Teljes cikk
340 milliárd forintnyi pályázat indul csütörtökön az egyetemek számára tudományos és innovációs parkok létrehozására - jelentette be Hankó... Teljes cikk
- Nagy Márton: május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresőket segítő támogatások 3 napja
- 579 ezer notebookot kapnak a diákok és pedagógusok jövő decemberig 4 napja
- Keddtől lehet pályázni Az Év felelős foglalkoztatója pályázatra 5 napja
- Innovációs tevékenységet végző vállalkozások aránya Magyarországon 1 hete
- Új kihívással kell szembenézniük a magyar családi vállalkozásoknak 2 hete
- A munkavállalók elégedettsége nem csak az anyagiakon múlik: friss kutatás 2 hete
- Így indítsunk vállalkozást kismamaként 2 hete
- Pályázat indul az egyetemeknek tudományos és innovációs parkok létrehozására 2 hete
- MFB: már lehet pályázni a kamatmentes, uniós forrású beruházási hitelre 2 hete
- Keddtől indul a KKV Technológia Plusz Hitelprogram 3 hete
- Neumann János Program: a cél, hogy a 100 legjobb egyetem között legyen egy magyar is 3 hete