kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 11 éve

Kevesebb álláskeresőt lát a Google

Az idei második negyedévben jelentősen, mintegy 42 700-zal csökkent a munkanélküliek száma az első negyedévhez képest, ami főként szezonális hatásoknak tudható be - közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézete (GVI) saját becslésére hivatkozva.

Az intézet előrejelzése szerint 2013 júniusában a regisztrált álláskeresők száma több mint 17 ezerrel csökkent májushoz képest, így folytatódott a 2013. március óta megfigyelhető csökkenő tendencia.

A vállalkozáskutató intézet a becslések során a Google Insights for Search (GIS) segítségével megfigyelt álláskeresési aktivitási adatokat és a korábbi regisztrált álláskeresők számát mutató adatokat használta fel. A GIS segítségével lehet megmondani, hogy egy adott időszakban hányan kerestek munkalehetőséggel, álláskereséssel kapcsolatos kifejezésekre az interneten.

Több modellben is kiszámolták az álláskeresők várható létszámát; a GIS adatainak felhasználásával júniusban mintegy 497 ezer regisztrált álláskeresőre számítanak, ami az előző év azonos időszakához képest több mint 26 ezer fős csökkenést jelent.

Ha a szezonális hatásoktól eltekintünk, akkor a GVI által fejlesztett modell eredményei alapján az előző negyedévhez képest 2013 második negyedévében 15 ezerrel volt kevesebb munkanélküli - olvasható a közleményben.

Szintén csökkentő tendencia érvényesült a regisztrált álláskeresők esetében is: a szezonális hatásokat kiszűrő becslések szerint júniusban az elmúlt év júniusához képest 15 300-zal volt kevesebb a regisztrált munkanélküli Magyarországon.

A GVI szerint a csökkenő tendenciának két forrása lehet: egyrészt a tavalyi recesszió után kismértékben javultak a magyar vállalkozások üzleti kilátásai, és így a munkaerő-kereslet is, másrészt a tavalyihoz képest tovább növekedhetett a magyar munkaerő külföldi munkavállalása.

A Nemzeti Munkaügyi Hivatal július közepén teszi közzé a regisztrált álláskeresők számának júniusi alakulására vonatkozó adatát.
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Legyen naprakész a társadalombiztosítási jogokkal és kötelezettségekkel!

Ismerje meg a BNO kód jelentőségét az egészségügyi diagnózisok és adókedvezmények szempontjából. Használja ki a betegszabadság kalkulátor... Teljes cikk

A közszolgálati jogviszony szabályai: illetmények, szabadságok, felmentési idő nagyító alatt

A közszolgálati tisztségviselők életében az illetményalap és a szabadságrendszere kiemelt jelentőséggel bír. A 2024-es minimálbér-emelkedés... Teljes cikk

Foglalkoztatottság, nyugdíj, keresetek - jobban teljesítünk, mint 20 éve?

Lemaradunk a visegrádi országoktól, vagy épp az élre törünk? Tényleg megelőzött minket Románia? Május 1-én uniós csatlakozásunk 20.... Teljes cikk