kapubanner for mobile
Megjelent: 8 éve

Késedelmesen fizet az állam mint munkáltató

Több százezer közalkalmazott késve kapta meg a bérét novemberben és decemberben is. Egészségügyi dolgozók, tanárok, szociális munkások, akiknek amúgy sem magas a bére, késve kapták meg a fizetésüket. A Magyar Államkincstár közölte az informatikai átállás nem hátráltatta a bérek számfejtését, írja a Népszabadság.

Többek között nővérek, mentősök eshettek kétségbe a törlesztőrészlet közeledő határideje, a szolgáltatói számlák befizetése miatt, mert nem kapták meg időben a fizetésüket.

A MÁK közleménye szerint időben elvégezte a számfejtést, az utalás mégsem érkezett időben. A lap kérdésere válaszolva elmondták, hogy 42 esetben (intézmények) jeleztek feléjük késedelmes fizetést.

Vannak olyan óraadó tanárok, akik szeptember óta nem kapták meg a bérüket, nem fizeti az állam a jubileumi jutalmakat, elmaradások vannak az utazási költségtérítésekben és a túlórapénzekben, mondta el Galló Istvánné a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke. A szakszervezeti vezető valószínűsíti, hogy adminisztrációs hibákon túl finanszírozási gondok is lehetnek a rendszerben.

Népszabadság
  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Várakozáson felül: 600 ezer forint az átlagkereset. Elindultak a bérek?

Minden elemzői várakozást felülmúltak a KSH által közzétett januári kereseti adatok. A bruttó átlagkereset 605.000 Ft, a rendszeres bruttó... Teljes cikk

A cégek 70 százaléka tervez bérfejlesztést a munkaerő megtartása érdekében

Optimistábbá váltak a magyar cégvezetők mind az ország, mind saját cégük kilátásait illetően a Niveus Consulting Group tanácsadó felmérése szerint. Teljes cikk

Mennyit keresnek a HR-esek?

Több szakterület béradatairól készített összeállítást a piacvezető munkaerő-közvetítő cég a közelmúltban. Most a HR szakmában, elsősorban... Teljes cikk