Karját vesztette egy férfi munkahelyi balesetben
Maradandó fogyatékosságot okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség egy cég vezetőjével szemben, miután egy munkahelyi baleset nyomán a társaság egyik betanított munkása elvesztette a karját - írja az MTI.
A vele dolgozó ipari tanuló a vészkapcsolót sem tudta elérni, mert az a gép fal felőli oldalán volt.
Az ügybe bevont szakértő megállapította, hogy a gépről eltávolították a biztonsági kapcsolót, melynek feladata az volt, hogy a védőrács kinyitásakor automatikusan leállítsa a berendezést. Ezen túlmenően a gépet szabálytalanul helyezték el az üzemben oly módon, hogy a vészkapcsoló elérhetetlen volt.
Ezekről a hibákról a cég ügyvezetője is tudott, ennek ellenére nem intézkedett a dolgozók munkabiztonságának biztosításáról. Mulasztása egyenes okozati összefüggésben áll a bekövetkezett tragikus balesettel - közölte az ügyészség, megjegyezve: a társaság vezetőjével szemben felfüggesztett fogházbüntetést és vezető tisztségétől mint foglalkozástól eltiltást indítványozott.
MTI
- 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni Részletek Jegyek
- 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény! Részletek Jegyek
- 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat. Részletek Jegyek
Nem volt veszélyes anyag a levegőben a komáromi akkumulátorgyár területén. Március 31-én fejfájásos panaszok miatt nyolc alkalmazottat kórházba... Teljes cikk
Új struktúrával, modernebb megjelenéssel érhető el a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatás-felügyeleti és munkavédelmi... Teljes cikk
A kormány megvédi a magyar munkahelyeket, ezért kiemelten kezeli a foglalkoztatáshoz kapcsolódó szabálytalanságok megelőzését is - hangsúlyozta... Teljes cikk
- Akkumulátorgyárak: "a munkakörülmények miatt kódolva van az újabb tragédia" 3 napja
- Anyaként egy nagyvállalatnál: így látják a munka és a magánélet egyensúlyát a Hankooknál dolgozó édesanyák 5 napja
- Mire vágynak a dolgozó anyák? 6 napja
- Jogalkotási mulasztás a munkavédelemben - jönnek a keleti-ázsiai munkakörülmények? 6 napja
- Munkahelyi alumni élethosszig: stratégiai fontosságú a jó kapcsolat fenntartása a volt kollégákkal 7 napja
- EU-s minimálbérrel és munkavédelemmel kapcsolatos törvénymódosításokat fogadtak el 7 napja
- A kormány mindent megtesz a bérek növekedéséért, de nem becsülik a dolgozókat? 7 napja
- Munkaszerződés nélkül foglalkoztattak egy 15 éves fiút, akinek mindkét kezét összepréselte egy gép 1 hete
- Új kihívások előtt a munkavédelem 2024-ben - támogatási programot is indítanak 1 hete
- "A hatékony és sikeres munkavégzéshez kiegyensúlyozott magánéletre van szükség" 1 hete
- Kötelező képzést ír elő képviselői számára a munkahelyi zaklatások megelőzésére az EP 2 hete