kapubanner for mobile
Megjelent: 3 éve

Június 15-ig lehet pályázni a Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díjra

Idén is díjazza a Pénzügyminisztérium (PM) a pénzügyi tudatosság fejlesztésében kimagasló tevékenységet végző oktatási intézményeket és pedagógusokat, valamint a kimagasló egyéni eredményeket elérő diákokat. A kitüntetettek személyére vonatkozó javaslatokat június 15-ig nyújthatnak be az iskolák fenntartói, vezetői, illetve a szülői munkaközösségek.

A Pénzügyminisztérium (PM) a pénzügyi tudatosság fejlesztése során a legkimagaslóbb tevékenységet felmutató tanulót 150 ezer forinttal, általános vagy középfokú iskola tanárát félmillió forinttal, az iskolát pedig kétmillió forinttal díjazza. 

A kitüntetettek személyére tett javaslatokat öttagú bizottság értékeli, amelynek tagjai a PM, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakterületért felelős állami vezetői. A testület értékelésének figyelembevételével a díj adományozásáról a pénzügyminiszter dönt.

A kormány 2017 végén fogadta el a pénzügyi tudatosság előmozdítását segítő stratégiáját, amelynek keretében számos intézkedés támogatja a fiatalok és a lakosság felvilágosítását a pénzügyi ismeretek és a pénzügyileg körültekintő és megfontolt magatartás erősítése érdekében. A Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díj lényeges lépés lehet azon az úton, amely a teljes magyar lakosság pénzügyekben való jártasságának fokozását célozta meg.

A kitüntetettek személyére tett javaslatokat - rendhagyó módon - a tanév végéig, 2021. június 15-ig fogadja a tárca. Javaslatokat nyújthatnak be az iskolák fenntartói, vezetői, illetve a szülői munkaközösségek - közölte a PM.

  • 2024.05.14Mesterséges intelligencia használata a marketing munkában Képzésünk célja, hogy bemutassuk 2024-ben mi mindenre képes a mesterséges intelligencia, használata mennyire meg tudja könnyíteni a marketing szakemberek - vagy erre a pályára készülők - munkáját. A képzés során a résztvevő megtanulja, hogy milyen kiaknázatlan lehetőségek rejlenek a mesterséges intelligenciában. Ezen túl megtanulja, hogy a különböző AI eszközöket milyen stratégiai kombinációban érdemes használni a lehető legnagyobb hatékonyság elérése érdekében. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.16Atipikus foglalkoztatási formák – Dr. Bankó Zoltán Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.24Kiváló vezető képzés Tanteremben, 6 képzési napon, 4 szakmai vezetőtől tanulhat kis létszámú csoportban alap vezetői kompetenciákat, hogy HR vezetőként is versenyképes legyen! Most 15% kedvezmény!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.06.10Szakemberből vezető A szerepváltás nézőpontváltással is jár, nem csak névjegykártyád változott meg. Ha szakemberből lettél vezető érdemes feltenned a kérdéseket: Mi a feladatom? Miért vagyok felelős? Mi változott? Ez a képzés abban segít, hogy tisztábban tudd megfogalmazni és megérteni a saját vezetői szerepedet, az ezzel kapcsolatos változásokat és elvárásokat.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
MFB: már lehet pályázni a kamatmentes, uniós forrású beruházási hitelre

A vállalkozások keddtől igényelhetik az uniós forrású kamatmentes beruházási hitelt, legfeljebb 100 millió forint értékhatárig - tájékoztatta a... Teljes cikk

Neumann János Program: a cél, hogy a 100 legjobb egyetem között legyen egy magyar is

Magyarország versenyképességét erősítik a Neumann János Program 340 milliárd forint keretösszegű pályázatai - hangsúlyozta Hankó Balázs, a... Teljes cikk

Már lehet pályázni a Sokszínű és Méltányos Munkahely elismerésre

A Sokszínű és Méltányos Munkahely elismerést azok az idehaza működő cégek érdemelhetik ki, amelyek a gyakorlatban is hozzájárulnak a befogadó... Teljes cikk